Aktuális

Novák Katalin lemondott

Kijev ismételten kérte a Nyugatot, hogy küldjön harckocsikat és légvédelmi eszközöket

Ukrajna csütörtökön is kérte a nyugati szövetségeseket, hogy küldjenek harckocsikat és légvédelem eszközöket Kijevbe – erről Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője írt a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

Kijelentette, hogy ukrán életekkel fizetnek a fronton a külföldi fővárosokban folyó tárgyalások lassúsága miatt. Hangsúlyozta: „Nincs időnk, a világnak nincs annyi ideje (a késlekedésre)”.

A nyugati szövetségesek pénteken a németországi Ramstein légitámaszponton találkoznak, a tárgyalások középpontjában az áll, hogy Berlin engedélyezi-e Leopard 2 harckocsik szállítását Kijevbe az oroszok kiszorítása érdekében.

„Az Ukrajnának szánt harckocsik kérdését a lehető leghamarabb le kell zárni. Csakúgy, mint a további légvédelmi rendszerek kérdését”

– fejtette ki Jermak egy nyilatkozatában. Hangsúlyozta: „A lassúságért ukrán népünk életével fizetünk. Ennek nem szabadna így lennie”.

Hozzászólása Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a Világgazdasági Fórumon tartott szerdai videóbeszédében elhangzott felhívását idézi. Zelenszkij szerint a harckocsikat és a légvédelmi egységeket gyorsabban kell leszállítani, még mielőtt Oroszország a következő támadásait el tudná indítani.

Kapcsolódó tartalom

A héten Nagy-Britannia növelte a nyomást Németországra azáltal, hogy

a nyugati országok közül elsőként nyugati gyártású harckocsikat küldött Ukrajnába.

Számos NATO-ország rendelkezik Leopard harckocsikkal, de azok Ukrajnának történő átadásához Németország jóváhagyása szükséges.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter elmondta, Kijev a Leopard 2 harckocsikkal rendelkező országokhoz – Görögország, Dánia, Spanyolország, Kanada, Hollandia, Németország, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Törökország, Finnország és Svédország – fordult azért, hogy szállítsanak ilyen harci eszközöket az ukrán hadseregnek.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még