Rendkívüli

Anyát és hároméves gyermekét találták holtan Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, a nő öngyilkos lett

Egyelőre marad a rácsok mögött Eva Kaili, a brüsszeli korrupció főszereplője

| Szerző: hirado.hu
Az Európai Parlament volt baloldali alelnöke továbbra is ártatlanságát hangoztatta, és állította, nem tudta, miért voltak éveken át eurószázezrekkel teli bőröndök a brüsszeli lakásában. Kaili, a görög SKAI televízió által megszerzett rendőrségi jegyzőkönyvek tanúsága szerint decemberi kihallgatásán elismerte, hogy tudott a lakásán parkoltatott bőröndnyi pénzekről, de azt gondolta, hogy az férje keresetéből jött csupán össze.

Hiába érveltek ügyvédei a házi őrizet mellett, a belga szövetségi ügyészség határozottan elutasította a kérést, és újabb hat hétre elrendelte Eva Kaili előzetes letartóztatását. Az ügyvédek arról tájékoztatták a sajtót, hogy a szövetségi ügyészség úgy ítélte meg, hogy minden kockázat fennáll a korrupcióval gyanúsított szocialista EP-képviselő esetében: a szivárogtatás, a harmadik féllel való összejátszás és a bizonyítékok megsemmisítésének kockázata is – számolt be a Metropol.

Az Európai Parlament azóta már leváltott alelnökét december elején tartoztatták le, bűnszervezetben elkövetett pénzmosással vádolják.

A nyomozás jelenlegi állása szerint Kaili, és tettestársai évek óta külföldi államoktól fogadott el kenőpénzeket, a százezres eurókötegeket pedig a tisztára mosás előtt bőröndökben tárolták az EP-képviselő brüsszeli lakásán, ami mentelmi joga miatt védett volt.

Kapcsolódó tartalom

A csütörtöki meghallgatásra Kailit teljesen elzárták a médiától, egy olyan ajtón vitték be a terembe, ahol nem voltak újságírók. Sajtóértesülések szerint a korrupcióval vádolt EP-képviselő ügyvédje arra panaszkodott a meghallgatáson, hogy ügyfelét a nyomozási bíró határozata miatt az első napokban három napra magánzárkába helyezték, ahol a korrupcióval vádolt politikus csak egy takarót kapott, és a kabátját is elvették tőle, ráadásul a lámpa is állandóan égett. „Megtagadták tőle a második takarót! Ez kínzás” – mondta Kaili védője. Miközben az ügyvéd középkori fogva tartásról és kínzásokról beszélt, mint arról a lap már beszámolt, Kailit már a negyedik napon átszállították egy brüsszeli luxusbörtönbe, ahol ha kedve tartja, még múzeumba is mehet.

A korrupcióval gyanúsított Eva Kaili volt görög szocialista párti európai parlamenti alelnök ügyvédei nyilatkoznak Brüsszelben védencük bírósági meghallgatása után, 2023 január 19-én.MTI/EPA/Olivier Hoslet

Kaili két ügyvédje, Andre Rizopoulos és Michalis Dimitrakopoulos már decemberben megpróbálkozott vele, hogy Kaili házi őrizetbe kerüljön, de akkor a brüsszeli hatóságok nem foglalkoztak a kéréssel. A két védőügyvéd a csütörtöki meghallgatáson is ahhoz ragaszkodott, hogy védencük ártatlan, és  hogy a szocialista EP-képviselő mit sem tudott a bőröndnyi pénzekről, és természetesen kenőpénzt sem fogadott el.

Kapcsolódó tartalom

Kaili, a görög SKAI televízió által megszerzett rendőrségi jegyzőkönyvek tanúsága szerint decemberi kihallgatásán elismerte, hogy tudott a lakásán parkoltatott, százezrekkel teli bőröndökről, de fogalma sem volt arról, hogy illegális tevékenységből származik a pénz. Azt mondta, azt hitte, hogy férje, Francesco Giorgi ennyire jól keres.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még