Aktuális

Novák Katalin lemondott

Teljes körű hozzáférést sürget a vöröskereszt az ukrán és az orosz hadifoglyokhoz

Teljes körű hozzáférést sürgetett az ukrán és az orosz hadifoglyokhoz a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) szerdán Genfben, nehezményezve, hogy a nemzetközi jog által garantált humanitárius látogatások „nem az elvárásoknak megfelelően működnek”.

Mirjana Spoljaric, az ICRC elnöke decemberben Ukrajnában tett látogatását követően az orosz külügyi tárca közleménye szerint január 20-án tervez találkozót Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Az ICRC-nek jelenleg mintegy 600 munkatársa dolgozik Ukrajnában, ahol Oroszország tavaly februárban indított háborút.

Az ICRC mindkét fél hadifoglyait látogatja, mindazonáltal haladéktalanul teljes körű, akadálytalan, rendszeres hozzáférést szorgalmaz mindegyikőjükhöz, bárhol is tartsák őket fogva”

– hangsúlyozta állásfoglalásában a segélyszervezet.

Az ICRC bizalmasan kezeli a látogatásokat, és nem ad ki információkat az általa felkeresett hadifoglyok számáról, illetve a vizitek gyakoriságáról. A vonatkozó nemzetközi jogi szabályokat a genfi konvenciók tartalmazzák, amelyek érvényesek Oroszországra és Ukrajnára is. A rendelkezések célja biztosítani az ICRC számára a rendszeres látogatásokat, valamint azt, hogy a hadifoglyokkal a nemzetközi normáknak megfelelően bánjanak. Ennek érdekében a segélyszervezet ellenőrzi a fogva tartás körülményeit és a bánásmódot, elősegíti a kapcsolattartást a családokkal, ezenfelül takarókat, meleg ruházatot, tisztálkodási cikkeket, illetve könyveket is biztosít a raboknak.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

 

Ajánljuk még