Apja, Soros György bár most távol maradt, de Alexander Soros részt vesz a Davosban rendezett Világgazdasági Fórumon.
Az ifjabb Soros Omid Nouripourral, a német Zöldek egyik vezetőjével fotózkodott.
Nem maradt ki a lett elnök, Egils Levits sem.
Észak-Macedónia elnökével, Sztevo Pendarovszkival is leült legalább egy fotó erejéig.
Az ifjú Soros Brazília környezetvédelmi miniszterét, Marina Silvát sem hagyta ki a közös fotózgatásból.
Tavaly még Soros György is megjelent, sőt beszédet is tartott a Világgazdasági Fórumon. A spekuláns akkor azt hangoztatta, hogy Oroszország ukrajnai inváziója a harmadik világháború kezdete lehet, ezért a szabad világ megőrzésének legjobb útja a Nyugat számára, ha vereséget mér Vlagyimir Putyin orosz elnök erőire.
Hasonló kijelentéseket azóta számos nyugati ország és szövetség vezetője tett. Sorosnak a fegyverszünetről is megvolt a véleménye, ami – mily meglepő – egyáltalán nem egyezik a magyar kormányéval: „A fegyvernyugvás azonban megvalósíthatatlan, mert nem szabad benne megbízni. Minél gyengébb lesz Putyin, annál kiszámíthatatlanabbá válik” – vélekedett Soros György.