Baleset

Teherszállítás közben lezuhant egy katonai helikopter, négyen meghaltak

Politikusmaffia Brüsszelben: bemutatták a kihallgatási jegyzőkönyveket

Újságírók megszerezték a beismerő vallomásokat. Eszerint már hét-nyolc éve gondosan felépített bűnszervezetként tevékenykedett az Európai Parlament szocialista alelnökének korrupt csapata.

 

Újságíróknak sikerült többoldalnyi dokumentumot megszerezni a belga rendőrség kihallgatási jegyzőkönyveiből. Ami kiderült, felülmúl minden eddigi információt. A Metropol összegyűjtötte az egyre terebélyesebb bűnügy legfrissebb fejleményeit.

A brüsszeli korrupciós botrány érintettjei 2019 második felétől kezdődően egészen a 2022. decemberi lebukásukig – tehát több, mint három éven át – Eva Kaili brüsszeli lakásán bőröndökben tárolták a külföldi államoktól kapott sok százmilliónyi kenőpénzt. De korrupciós ügyletek már a 2010-es évek közepén elkezdődtek,

a hatóságok szerint már hét-nyolc éve rendszeresen megvesztegették a brüsszeli baloldali politikusokat.

Az eurókötegeket egy előre lefektetett ütemterv szerint egymás között szétosztva, a maffia és a drogkereskedők által használt módszerekkel, kisebb, néhány milliós tételekre bontva, aztán sokféle számlára elhelyezve, később elsősorban ingatlanokba befektetve igyekeztek tisztára mosni. A kihallgatási jegyzőkönyvek részleteit elsőként a görög SKAI televízió tette közzé, megszerezve a belga rendőrségi vallomások leiratát.

Kapcsolódó tartalom

A nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvek szerint Kaili kihallgatásakor eleinte megpróbálta tagadni az érintettségét, ám a nyomozók kérdéseire válaszolva többször is ellentmondások sorába keveredett. Ezután logikai bukfencektől hemzsegő érveléssel igyekezett bizonygatni az ártatlanságát. Például azt állította, ő sosem kíváncsiskodott, hogy a férje, Francesco Giorgi miért hordott közös lakásukra euró százezrekkel teli bőröndöket éveken keresztül. Mint fogalmazott: „Nem különösebben érdekelt a pénz eredete. Azt hittem, a párom ilyen jól keres.” Hogy miért bőröndökben érkezett a készpénz, arra nem tudott semmiféle magyarázatot adni.

Kaili mentelmi joga kulcsszerepet játszott

A belga ügyészség már írásban rögzített álláspontja szerint a korrupciós botrányban érintett személyek azért használták Kaili brüsszeli otthonát a kenőpénzek tárolására, mert az ingatlant mentelmi jog védte, így a belga hatóságok nem tarthattak házkutatást nyomós ok nélkül. Azt maga Kaili többször is elismerte, hogy tudott a lakásában „parkoltatott” pénzzel teli bőröndökről, de állítása szerint egy percig sem gyanakodott arra, hogy ennek illegális cselekményhez lehet köze.

2022. október 10-én a marokkói fővárosban, Rabatban készített kép Eva Kaili görög szocialista képviselőről, az Európai Parlament alelnökéről, akit korrupció gyanújával vizsgálati fogságba helyezték Belgiumban 2022. december 11-én (Fotó: MTI/EPA/Dzsalal Morsidi)

A nyomozás jelenlegi állása szerint 2019-et megelőzően Kaili egyik tettestársának, Pier Antonio Panzeri korábbi olasz baloldali EP-képviselőnek az otthonát használták ugyanerre a célra, de a politikus ebben az évben kikerült Európai Parlamentből, így a mentelmi joggal járó „védettsége” is megszűnt. A pénz megőrzésének feladata ezért szállt át Kailire. Az Európai Parlament szocialista alelnökeként érinthetetlennek tűnt.

A lebukás után igyekezett eltüntetni a bizonyítékokat

Noha vallomástételekor Kaili következetesen tagadta az érintettségét, azt azért elismerte, hogy közvetlenül letartóztatása előtt

utasítást adott Brüsszelben tartózkodó édesapjának, hogy tüntessen el egy készpénzzel teli bőröndöt,

valamint férje személyes holmiját a lakásból. Az Európai Parlament baloldali alelnöke erről gyerekesnek mondható magyarázattal szolgált.

A jegyzőkönyvek szerint azt állította, hogy nem tudott férje letartóztatásáról, azt hitte, azért nem jött haza, mert autóbalesetet szenvedett.  És hogy csak ekkor nézett bele az egyik pénzzel teli bőröndbe. Nagyon megijedt, amikor kinyitotta, és csak egyfajta pánikreakcióként igyekezett megszabadulni a hatalmas összegtől.

„Apám semmilyen kapcsolatban nem állt a férjemmel. Ő csak nagypapa minőségében vitte el a bőröndöt” – áll a nyilvánosságra került belga rendőrségi jegyzőkönyvekben. Kaili a nyomozók szerint itt is önellentmondásba keveredett, korábban ugyanis azt állította, hogy tudott a pénzzel teli bőröndről, de az nem a férjéé volt.

Csütörtökön újra vallomást tehet

Ahogy arról a brüsszeli sajtó már korábban beszámolt, a belga ügyészség beidézte január 19-e és 21-e között kiegészítő vallomásra Kailit. A politikusnak ekkor lehetősége lesz feltárni az eddig ismeretlen összefüggéseket az otthonában talált pénzkötegek valódi eredetét illetően. Brüsszeli források szerint az Európai Parlament volt alelnökének vallomása döntő jelentőségű lehet abból a szempontból, hogy a belga ügyészség továbbra is előzetes letartóztatásban tartja-e fogva.

Egy, a görög sajtónak nyilatkozó büntetőjogász szerint Kaili mostanáig egyáltalán nem bizonyult együttműködőnek a hatóságokkal, valamint a logikai bukfencekkel teli vallomása miatt alig van esélye arra, hogy kikerüljön az előzetes letartóztatásból.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még