Baleset

Frontális ütközésben meghalt egy férfi Zalaegerszegen

Megkezdődött a Szvjatlana Cihanouszkaja elleni per Minszkben

Megkezdődött kedden Minszkben távollétében a Szvjatlana Cihanouszkaja volt fehérorosz elnökjelölt ellen indított bírósági eljárás – jelentette a BelTa fehérorosz állami hírügynökség.

A Litvániába menekült politikust a többi között hazaárulással és az alkotmányos rend megdöntésére irányuló összeesküvéssel vádolják.

Szvjatlana Cihanouszkaja mellett további négy, ugyancsak külföldre menekült ellenzéki politikus – Cihanouszkaja korábbi kampánymenedzsere, Marija Moroz, illetve az ellenzéki koordinációs tanács három elnökségi tagja, Olha Kovalkova, Paval Latuska és Szjarhej Dilevszki – ügyét is tárgyalják a kedden kezdődött perben.

Cihanouszkaja hétfőn az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban bohózatnak és Aljakszandr Lukasenka személyes bosszújának nevezte az ellene indított bűnvádi eljárást. Elmondta, nem sikerült kapcsolatba lépnie a védelmére hivatalból kirendelt ügyvéddel, nincs tudomása arról, hogy ez az ügyvéd miként fog eljárni a nevében. „Nem tudom, hány napig tart ez az eljárás, de abban biztos vagyok, hogy engem sok-sok évi börtönbüntetésre fognak ítélni” – jelentette ki Cihanouszkaja.

Férje, a korábban szintén a Lukasenkával szemben elnökjelöltként induló Szjarhej Cihanouszki 2020 óta börtönben van, 2021 decemberében 18 éves szabadságvesztésre ítélték tömeges zavargások szervezése, gyűlöletkeltés, a közrend megzavarása címén. A fehérorosz hatóságok éppen hétfőn jelentették be, hogy újabb eljárást indítottak ellene a börtönszabályzat megsértése miatt. Ennek alapján börtönbüntetését akár két évvel is meghosszabbíthatják.

A 2020-as fehérorosz elnökválasztáson az ellenzék szerint meghamisították az eredményeket, és jelöltjük, Szvjatlana Cihanouszkaja legyőzte az országot csaknem három évtizede uraló Lukasenkát. Cihanouszkaja a választást követően az ellenzék több vezető tagjával együtt külföldön keresett menedéket, miközben a hatóságok több mint 35 ezer embert őrizetbe vettek, köztük számos ellenzékit. A Vjaszna fehérorosz jogvédő szervezet szerint jelenleg több mint 1400 politikai fogoly ül fehérorosz börtönökben.

Január elején kezdődött meg Minszkben Alesz Bjaljacki bebörtönzött ellenzéki vezető, a 2022-es Nobel-békedíj egyik díjazottjának és társainak pere. Bjaljackit a 2020-as tömegtüntetések után tartóztatták le, akár 12 éves börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. Néhány nappal később szintén zárt eljárásban kezdte tárgyalni a minszki városi bíróság a TUT.by fehérorosz független médium munkatársainak perét. A fehérorosz főügyészség a TUT.by vezérigazgatója, a főszerkesztő és a cég több alkalmazottja ellen indított büntetőeljárást. Legutóbb pedig hétfőn kezdődött meg a fehérorosz rezsim ellenségének tekintett Andrzej Poczobut fehéroroszországi lengyel kisebbségi vezető pere Hrodna városában. A vád alapján akár 12 éves szabadságvesztés is kiszabható rá amiatt, hogy nemzetközi szankciók kivetését szorgalmazta Fehéroroszország ellen.

Ajánljuk még