Abdul Latif Afridira, a pakisztáni ügyvédi kamarájának korábbi elnökére egy magát ügyvédnek kiadó férfi adott le több lövést kézifegyverből – közölte Kasif Abaszi rendőrségi tisztségviselő a Reuters hírügynökséggel. A tettest még a helyszínen, a pesavari bíróságon letartóztatták – tette hozzá. Szemtanúk beszámolója szerint az elkövető meg sem próbált elmenekülni a helyszínről a gyilkosság után.
A támadó, Adnan Hán korábban azzal vádolta meg Afridit, hogy ő szervezte meg apja – Szamjullah Hán ügyvéd – meggyilkolását 2015-ben.
Annak idején Szamjullah Hán képviselte Sakil Afridit, azt a pakisztáni orvost, aki segített az amerikai hírszerzésnek – a CIA-nak – Oszama bin Laden al-Kaida-vezér 2011-es kézre kerítésében.
A pakisztáni igazságszolgáltatás 2012-ben 33 évi börtönbüntetésre ítélte Sakil Afridit azzal a váddal, hogy pénzt és orvosi kezelést nyújtott iszlám fegyvereseknek egy törzsek uralta országrészben. Afridi tagadta a vele szemben felhozott vádakat, az Egyesült Államok pedig a szabadlábra helyezését követelte.
Sehbaz Sarif pakisztáni kormányfő elítélte a gyilkosságot, és részvétét fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak.
A miniszterelnök egyúttal aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az északnyugati tartományban romlik a biztonsági helyzet.
A pesavari bíróság épületének biztonságát garantáló intézkedésekről már korábban vita bontakozott ki, miután egy istenkáromlással vádolt tinédzser 2020-ban a tárgyalóteremben lőtt le egy pakisztáni származású amerikai állampolgárt. Az épületet jelentős rendőri erővel őrzik, de az ügyvédeket nem kutatják át alaposan, így juthatott át a biztonsági ellenőrzésen fegyverrel a magát ügyvédnek kiadó támadó.
A kiemelt kép illusztráció.