A Downing Street tájékoztatása szerint Sunak telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek elmondta, hogy a brit kormány az eddigieknél intenzívebb támogatást kíván nyújtani Ukrajnának, és ennek jegyében Challenger 2 típusú harckocsikkal és további tüzérségi rendszerekkel látja el az ukrán hadsereget.
A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harmadik generációs harckocsi, amely 1998 óta áll hadrendben a brit hadseregnél.
A londoni miniszterelnöki hivatal a szombati telefonos megbeszélésről szóló tájékoztatásában nem részletezte, hogy a brit kormány hány Challenger 2 harckocsit szállítana Ukrajnának, és azt sem, hogy a szállítások mikor kezdődnek.
A Downing Street ismertetése szerint ugyanakkor Sunak és Zelenszkij elismeréssel nyugtázta más országok hasonló támogatási kötelezettségvállalásait, köztük azt a felajánlást, amelyet Lengyelország tett a minap egy harckocsiszázadnyi Leopard tank ukrajnai szállítására.
A londoni miniszterelnöki hivatal adatai szerint Nagy-Britannia tavaly 2,3 milliárd font (csaknem 1050 milliárd forint) értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának, és ezzel az ukrán fegyveres erők második legnagyobb katonai támogatója volt 2022-ben az Egyesült Államok után.
Rishi Sunak november második felében Kijevben járt, ahol találkozott Zelenszkijjel és bejelentette, hogy Nagy-Britannia 50 millió font (csaknem 23 milliárd forint) értékben légvédelmi eszközöket is szállít Ukrajnának.
A Downing Street akkori ismertetése szerint a jelentős légvédelmi fegyvercsomag célja az ukrán civil lakosság, valamint a kritikus fontosságú országos infrastrukturális hálózat megvédése az intenzív orosz légicsapásoktól.
London a program keretében 125 légvédelmi löveget ad Ukrajnának, valamint olyan technológiákat, amelyeket az Irán által Oroszországnak szállított drónok ellen lehet bevetni. E technológiák között szerepel többtucatnyi radar és a drónok elleni elektronikus hadviselésre használható eszköz.
Nagy-Britannia azonban harckocsik szállítására most először tett ígéretet az ukrajnai háború tavaly februári kezdete óta.
A kiemelt kép illusztráció.