Aktuális

Dárdai Pált sokkolta a halálhír: „Borzasztó, ami történt”

Robbanás történt egy gázvezetéken Litvániában, egy falu lakóit evakuálták

Robbanás történt pénteken egy Litvániát és Lettországot összekötő gázvezetéken az észak-litvániai Pasvalys régióban. Úgy tudni, hogy senki sem sérült meg, de egy közeli falu lakóit kimenekítették.

A robbanást követően 50 méteres lángoszlop emelkedett a magasba. Az előzetes jelentések szerint nincsenek áldozatok vagy sérültek” – mondta Povilas Balciunas, a járási közigazgatás vezetője az LRT litván közmédiában.

A helyi hatóságok evakuálják a gázvezetéktől mintegy fél kilométerre fekvő Valakeliai település lakóit. „Buszokat küldtek. Két iskolát készítettek elő az emberek fogadására” – mondta az igazgató. Elmondása szerint nincs pánik, és a helyzetet ellenőrzés alatt tartják. Valakeliai falu, ahol körülbelül 250 ember él, 4 kilométerre van a járási központtól.

Ezen a szakaszon két párhuzamos gázvezeték szállítja a gázt Litvánia északi részébe és Lettországba. Csak az egyik vezeték sérült meg, a másik sértetlen maradt.

A litván Amber Grid gázszállító vállalat szóvivője közölte, hogy vizsgálják a robbanás okát.

Az LRT által közzétett videón látható volt, hogy tűz tombol a területen.

Ajánljuk még