Aktuális

Őrizetbe vették Arnold Schwarzeneggert

Átment a képviselőházon a republikánusok törvényjavaslata, a demokraták kiakadtak

| Szerző: hirado.hu
Egymás után nevezték szélsőségesnek a Demokrata Párt prominensei a szerdán elfogadott törvényjavaslatot, mely szerint az egészségügyi szolgáltatók kötelesek mindent megtenni a sikertelen abortuszkísérlet során megszülető csecsemők életének megóvásáért. A groteszknek látszó eset persze nem állhatna elő, amennyiben nem lenne sok államban szinte a születés pillanatáig legális a terhességmegszakítás.

Az Egyesült Államokban a republikánusok által vezetett képviselőház szerdán megszavazott egy törvényjavaslatot, amely előírná az egészségügyi szolgáltatók számára, hogy próbálják megőrizni a csecsemő életét abban az esetben, ha a baba élve születik meg egy abortuszkísérlet során vagy azt követően. Akik nem tartják be az ellátásra vonatkozó követelményeket, pénzbírságra vagy akár öt év börtönbüntetésre is számíthatnak. A törvényjavaslat az anyára nem szabna ki büntetést, és védelmet biztosítana neki mindenféle büntetőeljárással szemben.

A szavazás 220:210 arányban zajlott le, minden demokrata képviselő egyértelmű „nem”-mel szavazott. A törvényjavaslat ugyanakkor várhatóan nem megy át a demokrata vezetésű szenátuson.

Demokraták: Szélsőséges, szélsőséges, szélsőséges

A Fox News írta meg, hogy vezető demokrata törvényhozók nem sokkal azután, hogy a képviselőház elfogadta a törvényt, a Twitteren kezdték el bírálni a szerintük szélsőséges törvényjavaslatot támogató republikánusokat.

Közöttük volt a 82 éves Nancy Pelosi, a képviselőház immár volt elnöke is.

A republikánusok ma ahelyett, hogy csatlakoztak volna a demokratákhoz, hogy elítéljenek minden politikai erőszakot, inkább a szélsőséges, abortuszellenes programjukat erőltették

– írta közösségi oldalán Pelosi.

Egy másik tweetben pedig így fogalmazott: „A demokraták mindig meg fogják védeni a reproduktív szabadságjogokat a szélsőséges republikánusokkal szemben, akik nem tisztelik a nők jogait.

A nők jogairól értekező Pelosi ugyanakkor a babák élethez való jogáról és a magzati élet védelméről nem posztolt.

A lap említi Chuck Schumert is, aki szenátorként ugyan nem szavazott a törvényjavaslatról, ám Pelosiéhoz hasonló véleményt fogalmazott meg. „A Trump-párti republikánusok által irányított képviselőház a nők egészségével kapcsolatos szélsőséges nézeteiknek adott hangot egy olyan törvénnyel, amely még az amerikai nép támogatását sem élvezi” – írta. Szerinte a szenátus demokrata tagjai majd védőfalat képeznek a republikánusok „szélsőségesen abortuszellenes” programjával szemben.

Kamala Harris alelnök sem maradt ki a véleményezésből. Szerinte is „szélsőséges” törvényjavaslatot fogadott el a képviselőház, „amely tovább veszélyezteti a reproduktív egészségügyi ellátáshoz való jogot országunkban”. Azt is megjegyezte, ez egy

„újabb kísérlet a republikánus törvényhozók részéről a nők testének ellenőrzésére”.

A Demokrata Nők Frakciójának – mely a képviselőház összes demokrata-párti nőjét tömöríti – tagjai fehérbe öltöztek a szavazás apropóján, hogy, mint fogalmaztak, „megmutassák kollektív ellenállásukat a szélsőséges trumpista republikánusok abortuszellenes programjával szemben”.

A Fox News emlékeztet, a törvény kimondja, minden olyan csecsemő, aki az abortuszkísérletet követően élve születik, vagy túléli az abortuszt, „az Egyesült Államok törvényei szerint minden szempontból jogi személynek minősül”. Ennek értelmében például a megfelelő ellátási lehetőségekkel nem rendelkező abortuszklinikán született gyermek kórházba szállításáért az adott klinika lenne felelős. Abból a szempontból nem történne radikális változás a törvény életbe lépésével, hogy az orvosok és ápolók számára már most is jogellenes, ha megtagadják az erre szorulók ellátását.

Az abortusz szabályozás kapcsán az Axióma készített nemrég egy meglehetősen szemléletes videót, melyben végigkövették a magzat fejlődését a fogantatástól a születésig.

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

Ajánljuk még