Fontos

Gulyás Gergely: Ha valaki gyermekek sérelmére követ el bűncselekményt, semmilyen kegyelemben nem részesülhet

Amnesty International: mindennapos munkahelyi kirekesztéssel és faji megkülönböztetéssel vádolják a nemzetközi jogvédő szervezetet

| Szerző: hirado.hu
Az Amnesty International nevű, magát jogvédőnek nevező szervezet nemzetközi titkársága is folyamatosan vétett az alapértékeik ellen – erről a Magyar Nemzet írt, egy hosszú ideig bizalmasan kezelt jelentésre hivatkozva. Az összefoglaló szerint a londoni iroda vezetői faji alapon is diszkriminálták a munkatársaikat. Nemrég a szervezet magyarországi irodájának dolgozói is a nyilvánosság elé álltak, és egyebek mellett hátrányos megkülönböztetésre, valamint mérgező munkahelyi klímára panaszkodtak – számolt be az M1 Híradó.

Az Amnesty Internationalnak nemcsak a magyar központja, hanem a nemzetközi titkársága is több ízben vétett a szervezet alapértékei ellen – derült ki a Howlett Brown tanácsadó cég által végzett fókuszcsoportos vizsgálat eredményeiből – számol be róla a Magyar Nemzet. A lap írása rávilágít: a sajtóban 2020-ig nem közölt, negyvenhat oldalas belső jelentés szerint a londoni iroda vezetői faji alapon is diszkriminálták a munkatársaikat. A fekete bőrű beosztottak képességeit rendszeresen megkérdőjelezték, a kisebbségi etnikumhoz tartozó kollégáik pedig úgy érezték, hogy a projektekben elnyomják és háttérbe szorítják őket.

A dolgozók állítása szerint a vezető beosztású munkatársak rasszista hangnemben, az N betűs szót – azaz, mint néger – használva beszéltek velük, a kollégákat pedig túl érzékenynek bélyegezték, ha panasszal éltek.

Egy 31 éves férfi munkavállalójuk egy idő után úgy érezte: nem elég képzett, ezért sehol sem fogják alkalmazni őt, így folyamatos depresszióban és szorongásban szenvedett.

Hasonló következtetésre jutott a KonTerra Group, pszichológusok által vezetett vizsgálata is, amelyet azt követően végeztek el, hogy 2018-ban az Amnesty két munkatársa öngyilkos lett. A 475 dolgozóval készült interjú alapján a jelentésben megállapították:

a nemzetközi titkárságon mérgező a munkakörnyezet, a munkatársak zaklatásnak, illetve nyilvános megaláztatásnak vannak kitéve, a faji, nemi, etnikai és szexuális orientáció miatt folyamatos a diszkrimináció, továbbá fenyegető, káromkodásokkal teli kijelentések is elhangzottak a vezetők részéről.

„Bántalmazás és diszkrimináció: Elmondtuk, mi történt velünk az Amnestyben” – fogalmazott az üggyel összefüggésben közösségi oldalán Mérő Vera. A Soros Györgyhöz köthető, magát jogvédőként hirdető civil szervezet volt kampánykoordinátora ugyanis egyike azoknak, akik az Amnesty International magyarországi irodájában dolgozott, és elmondása szerint a cégen belül rendszerszinten tapasztalt munkahelyi bántalmazást és nemi alapú diszkriminációt.

Kapcsolódó tartalom

Többek között a budapesti iroda volt az, amelyik azzal népszerűsítette magát, hogy a migrációs válság idején folyamatosan bírálta a magyar kormányt, valamint kiállt a Magyarországgal szembeni 7-es cikkely szerinti eljárás megindítása mellett, de ők voltak azok is, akik kiálltak Ahmed H., a röszkei tömegzavargás hangadója mellett.

Legutóbb pedig az Amnesty International aktivistái mögött sorakoztak fel az emberek az egyik októberi pedagógus tüntetésen a Kálvin téren.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a londoni irodát érintő jelentésre reagálva az Amnesty International vezetősége egy közleményt adott ki, amelyben közölték: kijózanodtak a megállapítások miatt. Mint írták, ez egy időszerű emlékeztető arra, hogy a diszkrimináció, a rasszizmus és a feketeellenes rasszizmus létezik a szervezetükben.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még