Bizonytalan kézzel számolgatják a vevők a fizetendő összeget egy horvátországi piacon, a visszajáró ellenőrzéséhez sokszor a kereskedő segítségére is szükség van. Az euró január 1-jei bevezetése óta sokan érzik úgy, hogy többet fizetnek azért, ami a bevásárló szatyorba kerül. A horvátok általános tapasztalata szerint sok kereskedő emelte meg az árait az új fizetőeszközre való átállás előtt.
Szakemberek szerint azonban nem biztos, hogy minden esetben nyerészkedésről van szó, ugyanis az országban már hosszabb ideje magas az infláció, május óta pedig tartósan két számjegyű.
Az árak január elsejei átváltását viszont szigorú szabályokhoz kötötték, amit nem mindenki tartott be
– mutatott rá az M1 Híradó.
Dalibor Kratohvil, a Horvát Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint „a kereskedőknek jó okuk volt árat emelni. Ám ha szabálytalanul kerekítettek felfelé az átálláskor, azzal hibát követtek el.” Az általános lakossági felháborodást követően, jelenleg több száz hatósági ellenőr próbálja kiszűrni az árakat szabálytalanul manipulálókat, ezzel ugyanis nemcsak a vásárlókat károsítják meg, de tevékenységükkel az inflációt növekedéséhez is hozzájárulnak.
„Aki megemelte az árait, az csökkentse is vissza. Az árak már így is katasztrofálisak voltak” – fogalmazott egy horvát lakos.
A fogyasztóvédelem képviselői szerint a kiszabott bírságok visszatartó ereje nem megfelelő.
Ráadásul eddig mindössze két kereskedő kapott büntetést, amiért a hatósági felszólítás ellenére sem volt hajlandó korrigálni az árait.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: A kunában és euróban is feltüntetett vendéglői árakat nézi az egy férfi Zágrábban 2022. szeptember 3-án. (Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat)