Aktuális

Banánok közt rejtőzött a pók a Lidl-ben, riasztották a tűzoltókat

A görög kormányfő a monarchia megszűnése utáni „tapintatos magatartásáért” is méltatta a most elhunyt II. Konsztantint

Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő részvétét nyilvánította szerdán az előző nap, 82 éves korában elhunyt utolsó görög király, II. Konsztantin családjának, és köszönetet mondott a „tapintatos magatartásért”, amely a néhai uralkodót jellemezte a monarchia ötven évvel ezelőtti megszüntetését követően.

II. Konsztantin 1964-ben lépett trónra. Rövid uralkodása alatt a hadsereg átvette tőle a hatalmat, a király ellenpuccsa pedig kudarcba fulladt, és az uralkodó száműzetésbe kényszerült. A katonai hatalom 1973-ban eltörölte a monarchiát, amit népszavazással fogadtatott el. A junta bukását követően, 1974-ben újabb referendumot tartottak, amely megerősítette a monarchia eltörlését.

Kapcsolódó tartalom

Micotákisz most kiemelte: II. Konsztantin „uralkodásának útját a modern görög történelem viharos pillanatai jelölték ki”.

A kormányfő is kitért a katonai puccsra, majd a monarchia sorsát végképp megpecsételő, 1974-es népszavazásra is. Micotákisz szerint a volt király halála a görög történelem eme fejezetének epilógusaként fogható fel, és az a korszak ezáltal is „véglegesen lezártnak tekinthető”. Micotákisz hangsúlyozta: végérvényesen majd az „igazságos és szigorú” történelem fogja megítélni a király tevékenységét.

A görög kormány szerdán döntött arról, hogy az állampolgárságától 1994-ben megfosztott királyt magánemberként temetik el a család Athénhoz közeli birtokán édesapja és édesanyja mellé. A kabinetet a kulturális miniszter képviseli majd.

Az egykori uralkodó II. Konsztantin 2013-ig Londonban élt. Utolsó napjait szűk családi körben töltötte.

Ajánljuk még