Aktuális

Késes támadás történt egy németországi középiskolában, több diák súlyosan megsérült

Horváth József: A migránsok többsége már látott fegyvert, és a börtön sem visszatartó erő számukra

Továbbra is erős a migrációs nyomás a magyar-szerb közös határon. Főleg fiatal férfiak jönnek, akiknek a többsége már látott fegyvert, és számukra a börtön sem visszatartó erő – jelentette ki az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője. Horváth József az M1 műsorában hozzátette: aki egyszer eljut az általa kívánt célországba, azt nagy valószínűséggel már nem fogják tudni kitoloncolni onnan.
Egyrészt láttak fegyvert, másrészt olyan országokból jönnek, ahol olyan börtönviszonyok vannak, amelyekhez képest az európai börtönviszonyok szanatóriumok – hangsúlyozta Horváth József az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, aki szerint a börtönbüntetés nem elrettentő a migránsok számára.

Nincs elrettentő erő az ő számukra, akár köztörvényes bűncselekményeket követnek el, akár azt, amit most láttunk Németországban, hogy megtámadják a tűzoltókat, rendőröket, mentőket – idézte fel a németországi eseményeket.

Kapcsolódó tartalom

Az M1-nek nyilatkozó szakértő arra is rámutatott, hogy az olyan brutális támadásokat követően, mely során rendőrök, katonák, tűzoltók mentők sebesülnek meg súlyosan a tetteseket a bíróság már 3-4-5 nap múlva szabadlábra helyezi. Mindez olaj a tűzre, hiszen ezek után még bátrabban, még agresszívebben, még jobban szervezetten támadják az államoknak az alapjait képező rendvédelmi szerveket.

Kiemelt képünk: hirado.hu/Horváth Péter Gyula

Kapcsolódó hírek

Ajánljuk még