Aktuális

Augusztus 20-án Budapestre látogat Erdogan török elnök

Hortay: Egyre többen támogatják az atomenergia használatát Európában

Az energiaválság hatására jelentős mértékben csökkent a nukleáris technológiát elutasítók aránya az Európai Unió tagországaiban. Míg két évvel ez előtt az európaiak 26 százaléka ellenezte az atomenergia használatát, addig tavaly már 15 százalékra mérséklődött ez az arány – derül ki a Századvég kutatásából. Közben Nyugat-Európa vészforgatókönyvekkel készül az esetleges áramkimaradásokra.

Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletágvezetője az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: 2016 és 2021 között csökkent az atomenergiaellenesség 41-ről 26 százalékra. Külön érdekesség, hogy az új kutatás adatfelvétele még az energiaárrobbanás előtt történt, így az energiaválság hatásai mérhetővé váltak. Az okok között szerepelhet, hogy a nagy nemzetközi szervezetek is elkezdtek pozitívabban nyilatkozni az atomenergiáról, hiszen az energiafüggetlenség és klímacélok így érhetőek el.

Az Európai Bizottság egy háttérintézménye is arra jutott, hogy az atomenergia zöldenergiának tekinthetik, így a kontinensen is szemléletváltás történt. Az elmúlt hat évben lényegében megfordult az atomenergiához való viszony, hiszen 2016-ban 40 százalék utasította el és 15 százalék támogatta, addig mára ez az arány megfordult.

A szakértő rámutatott, hogy a leginkább atomenergiaellenes országokban emelkedett a támogatottság, de minden EU-tagállamban ez a trend. Magyarország esetében az emberek több mint kétharmada támogató az atomenergia kapcsán, míg az elutasítók aránya mindössze három százalék.

Szakemberek a Paksi Atomerõmû négyes reaktoránál 2019. június 25-én. MTI/Sóki Tamás

Németország és Ausztria a leginkább ellenezte az atomenergia használatát, ott is nagymértékű az átalakulás. Ausztriában 2016-ban 78 százalék volt elutasító, míg mára 47 százalék.

Németországban is nagy a változás, hat évvel ezelőtt 65 százalék nyilatkozott elutasítóan a nukleáris energia használata kapcsán, mára ez 20 százalékra csökkent.

A villamosenergia-termelésben nagy szerep jut az atomerőműveknek és az energiaválság közepette egyre többen foglalkoznak azzal, hogy a földgáz kiesése, rossz időjárási viszonyok milyen mértékű áramkimaradásokat okozhatnak.

Ajánljuk még