Noha már nem ő volt a katolikus egyház feje, mégis pápának kijáró ceremóniával vettek végső búcsút XVI. Benedektől, aki életének 96. évében hunyt el egy vatikáni kolostorban. XVI. Benedek 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje.

A Joseph Ratzinger néven 1927-ben született pápa hat évszázada az első olyan egyházfő volt, aki lemondott tisztségéről, ezzel a katolikus egyház kétezer éves történelmében először fordult elő, hogy az elhunyt pápát a hivatalban lévő egyházfő búcsúztatta.
A Szent Péter téren már a hajnali órákban elkezdett gyülekezni a tömeg:
többen jelentek meg hagyományos bajor népviseletben és annak a bajorországi régiónak a zászlajával a kezükben, ahonnan a volt egyházfő származott.
A búcsúztatáson, amelyet az elhunyt kérésére „az egyszerűség jegyében” tartottak, Ferenc pápa mondott gyászmisét, az oltár előtti teendőket azonban Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégiumot vezető dékán végezte a 86 éves katolikus egyházfő térdfájdalmai miatt.
Kapcsolódó tartalom
Eltemették XVI. Benedek nyugalmazott pápát
Kiderült, mikortól lehet látogatni XVI. Benedek pápa nyughelyét
Novák Katalin részt vett XVI. Benedek pápa gyászszertartásán
Ferenc pápa elbúcsúztatta a néhai egyházfőt
A szertartás során, melynek liturgiája néhány kisebb módosítást leszámítva megegyezett a pápai szolgálat ideje alatt elhunyt egyházfők búcsúztatásával, a kisebb változtatások egyikeként kihagyták az utód kijelölését szolgáló konklávéval kapcsolatos imákat, mivel – tekintettel arra, hogy Ferenc pápa hivatalban marad – nem kerül sor pápaválasztásra.
A gyászmisén elhangzott prédikációjában Ferenc pápa elsősorban az Istenbe vetett bizalomról és az Isten iránti odaadásról beszélt. Az Úr vigasztalását kérte az egyház számára, s csak beszédének végén említette közvetlenül az elhunyt volt egyházfőt, mint „a Vőlegény (Jézus) hű barátját”. A latin nyelvű szertartás végéhez közeledve az egyházfő szentelt vizet hintett a koporsóra és körbetömjénezte azt.
A gyászmisét a Vatikán közlése szerint 130 bíboros, 400 püspök és 3700 pap mutatta be.
A nyilvános gyászszertartás után a 12 fehérkesztyűs koporsóvivő visszavitte XVI. Benedeket a Szent Péter-székesegyházba, hogy ott a nyilvánosság elől elzárt ceremónián helyezzék végső nyugalomra a néhai egyházfőt.
Mielőtt a koporsó eltűnt a bazilika kapui mögött, Ferenc pápa megáldotta, kezével megérintette és meghajolt előtte. Csókkal illette a koporsót és vett búcsút XVI. Benedektől Georg Gänswein érsek, aki évtizedek óta a pápa személyi titkára s legfőbb bizalmasa volt.
A koporsó bevitele alatt a gyászoló tömeg tapssal és a „Köszönjük, Benedek pápa” molinóval búcsúzott XVI. Benedektől. Sokan a „Santo Subito” felszólítást kántálták, mellyel az emeritus pápa azonnali szentté avatását követelték.
A gyászmisét és a ceremóniát követően XVI. Benedek ciprusfából készült koporsóját egy cinkkoporsóba, ezt pedig egy tölgyfakoporsóba fektették, így helyezték el a Szent Péter-bazilika altemplomába. A volt pápa azon a helyen nyugszik, ahol közvetlen elődjét, II. János Pált is végső nyugalomra helyezték, az ő hamvait azonban 2011-ben, boldoggá avatásakor áthelyezték a bazilika egy másik részére.

A volt egyházfő mellé olyan érméket helyeztek el a koporsóba, melyeket XVI. Benedek pápasága alatt verettek. Vele együtt temették el továbbá azt a köpenyt, amelyet egyházfőként viselt, és egy cső alakú fém irattartót – úgynevezett rogitumot -, amely az elhunyt életének és pápaságának fő eseményeit, valamint életművét foglalja össze.
A székesegyház kriptája, ahol a volt egyházfő végső nyugalomra lelt, legkorábban várhatóan csak a hét végétől kezdve látogatható.
Mivel XVI. Benedek halálakor már nem volt az egyházi állam feje, a Szentszék csak Olaszországnak és Németországnak küldött hivatalos meghívót a temetésre.
Ennek ellenére szerte Európából tiszteletüket tették államfők, uralkodók, kormányfők és más képviselők. Magyarországot Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviselte a szertartáson.
Kapcsolódó tartalom
A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát (MKPK) Erdő Péter bíboros, prímás, Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Tóth Tamás, a testület titkára képviselte. A szertartáson jelen volt még Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Szocska Ábel nyíregyházi püspök, Varga Lajos váci segédpüspök, több magyar pap és zarándok.