Rendkívüli

Kiszáll a republikánusok elnökjelölti versenyéből Ron DeSantis és Donald Trumpot támogatja

Felravatalozták XVI. Benedeket a római Szent Péter-bazilikában

Felravatalozták XVI. Benedek nyugalmazott pápát a római Szent Péter-székesegyházban hétfőn reggel.

A nap folyamán több mint hatvanezer gyászoló rótta le tiszteletét a főoltár előtt elhelyezett ravatalánál a várt 25 ezer helyett – közölte a Vatikán. Az óév utolsó napján 95 évesen elhunyt pápa ravatalát 9 órakor nyitották meg a hívek előtt, akik közül sokan hajnal óta várakoznak hosszú sorban a bazilika előtt, hogy búcsút vehessenek a katolikus egyház korábbi vezetőjétől.

A kapuk megnyitása előtt néhány magas rangú politikus, közöttük Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Sergio Mattarella államfő járult a ravatal elé. A bazilika kapui kedden és szerdán reggel hattól este hatig lesznek nyitva a tömeg előtt. A belépés ingyenes, és nem kell jegyet váltani hozzá – tájékoztatott a Vatikán, amely fokozott biztonsági óvintézkedésekkel készült a következő napokra.

XVI. Benedek temetésére csütörtökön kerül sor, végső nyughelye a Szent Péter-bazilika altemplomában lesz. A Vatikán közölte: csak két ország – a pápa szülőhazája, Németország és Olaszország – hivatalos küldöttsége kapott formális meghívást a temetésre, mivel az emeritus pápa nem volt már államfő.

A spanyol királyi ház közölte, hogy Görögországi Zsófia királyné, János Károly volt uralkodó felesége jelen lesz a temetésen. Ott lesz Andrzej Duda lengyel államfő is.

A temetési szertartást XVI. Benedek utódja, Ferenc pápa vezeti, amire nem volt még példa a katolikus egyház kétezer éves történelmében. Az „ünnepélyes, de szerény” szertartás reggel 9 óra 30 perckor kezdődik a Szent Péter téren.

XVI. Benedek holtteste eddig a Vatikánvárosban található Mater Ecclesiae-kolostor magánkápolnájában feküdt, ahol 2013 óta élt. Holttestét hétfő hajnalban szállították át a katolikus egyház központjának számító Szent Péter-bazilikába.

A Vatikán vasárnap tette közzé az első fotókat XVI. Benedek, polgári nevén Joseph Ratzinger holttestéről. A képeken bíborvörös pápai gyászviseletben, fehér, aranyszegélyes püspöksüveggel (mitrával), kezében rózsafüzérrel látható.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök lerótta kegyeletét XVI. Benedek pápa holttesténél (Fotó: EPA/Ettore Ferrrari)

Ferenc pápa újévi miséjében „az evangélium és az egyház hűséges szolgájaként” jellemezte XVI. Benedeket, aki 2005-től 2013-as lemondásáig vezette a római katolikus egyházat.

Az emeritus pápa 2022. december 31-én, 9 óra 34 perckor hunyt el a vatikáni Mater Ecclesiae-kolostorban. Január 5-én, csütörtökön helyezik örök nyugalomra a Szent Péter-bazilika kriptájában, abban a pápai sírhelyben, ahol korábban XXIII. János pápa, 2005 és 2011 között pedig II. János Pál nyugodott. Utóbbinak hamvait szentté avatása után a bazilikába helyezték át.

Kiemelt kép: EPA/MASSIMO PERCOSSI

Ajánljuk még