logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tovább mélyül a brüsszeli korrupciós botrány

Drámai és káros az EU-nak a brüsszeli korrupciós ügy – fogalmazott Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a Politicónak adott interjúban a brüsszeli korrupciós botránnyal kapcsolatban. A politikus szerint az Európai Unió hitelességét rombolja az ügy, amely ráadásul azt is megnehezíti, hogy a gazdasági és energiaválságra koncentráljanak. Michel azt is leszögezte, ki kell dolgozni egy intézkedéscsomagot a korrupció megelőzésére.

Az Európai Parlament korrupciós botránya rombolja a hitelességünket – ezt mondta az Európai Uniót megrengető ügyre az Európai Tanács elnöke a Politico című lapnak. Charles Michel úgy fogalmazott mélységesen aggasztja az ügy mert az szerinte az megnehezíti, hogy a válságkezelésre koncentráljanak. Majd úgy fogalmazott: szerinte először meg kell érteni, hogy mi történt, majd ebből tanulva olyan szabályokat kell hozniuk, amelyekkel a jövőben elkerülhetők a hasonló esetek.

A brüsszeli korrupciós botrány még december közepén robbant ki. Az Európai Parlament volt alelnökét, és három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok. A házkutatások során több mint másfélmillió eurót, azaz csaknem 600 millió forintnyi készpénzt foglalt le náluk a nyomozóhatóság. Kiderült: kenőpénzt fogadtak el Katartól.

Az ügy egyik érintettje Eva Kaili élettársa is, aki az Európai Szocialista Párt asszisztenseként dolgozott. Francesco Giorgit nemrég beismerő vallomást tett, ami tovább mélyítette a botrányt, felfedte ugyanis azt is, hogy Katar mellett a marokkói titkosszolgálatnak is dolgoztak. A vád így ellenük: bűnszervezetben való részvétel, pénzmosás és korrupció.

A brüsszeli korrupciós botrányról azóta is szinte napról-napra derülnek ki újabb részletek.

A belga sajtó még az ünnepek során is fogalkozott vele.

Eva Kaili börtönben tölti a karácsonyt – fogalmaz a belga hatóságok sajtóközleménye, amelyet a Politico tett közzé. Majd arról is írtak, hogy hiába kérvényezték Eva Kaili ügyvédei, hogy nyomkövetővel házi őrizetbe kerülhessen, a brüsszeli bíróság inkább egy hónappal meghosszabbította a előzetes letartóztatását. Szerintük azért is börtönben kell maradnia, mert ha kiengednék, túl nagy lenne a kockázata annak, hogy Katarba szökik.

Eva Kaili Fotó: MTI/EPA/Dzsalal Morsidi

A brüsszeli korrupciós botrányban mostanra legalább hatvan uniós politikus, tanácsadó és diplomata érintettsége merült fel. A Politico megjegyzi: a lavinaként növekvő botrány legmélyén az európai baloldal áll.

„A mocsarasodás ellen egyetlen orvosság van, a mocsarat le kell csapolni” – Orbán Viktor miniszterelnök a múlt heti kormányinfón reagált a brüsszeli korrupciós botrányra. Azt mondta: az Európai Parlament álszent karaktere rombolja a közösség erejét. A kormányfő hangsúlyozta: amennyiben erősebb ellenőrzés alá akarjuk venni az EP-t, akkor jobb lenne, ha oda a nemzeti parlamentekből választott képviselők érkeznének.

Közben az Európai Parlamentben is sokakat megdöbbentett az ügy, voltak ugyanakkor olyanok is akik nem akartak reagálni az intézmény tekintélyét leromboló korrupciós botrányra.

A hazánkat gyakran kritizáló belga liberális EP-képviselőt hiába kérdezte az M1 riportere, nem akarta kifejteni véleményét. Guy Verhofstadt mindössze annyit válaszolt: hallgassák meg a beszédemet, abból megtudhatják, hogy mit gondolok.

Európai Tanács elnöke azonban drámainak nevezte a korrupciós botrányt. És azt is leszögezte, hogy megfelelő válaszokra van szükség.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még