Magyarország továbbra is élen jár a keresztény kultúra és az üldözött keresztények védelmében – idézték Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkárának szavait az M1 Híradójában. Karácsonyi üzenetében az államtitkár azt mondta:
karácsony idején különösen fontos, hogy tudjuk, a kereszténység lett a világ legüldözöttebb vallása.
Majd hozzátette, Magyarország azt üzeni azoknak, akiket ártatlanul üldöznek a Krisztus-hitük miatt, hogy a magyar emberekre még a mostani nehéz körülmények között is számíthatnak.
Kapcsolódó tartalom
„Azt valljuk, hogy meg kell védeni Európa keresztény kultúráját, és nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van. Erről szól a Hugary Helps Program, amelynek kerretében 6 év alatt közel egymillió ember számára tettük lehetővé, hogy a migráció helyett a szülőföldön maradást válasszák.”
Borítókép: Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár (k) Khankéban a jezidi menekülttáborban tesz látogatást 2021. március 8-án. Fotó: MTI/Fehér Bertalan