logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az SZNT Románia elfeledett kötelezettségvállalásainak felidézésével segíti a schengeni csatlakozást

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Románia elfeledett kötelezettségvállalásainak a felidézésével kívánja elősegíteni az ország schengeni térséghez történő csatlakozását.

Erről Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke beszélt a csütörtök délután Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatóján. Elmondta: levélben emlékeztette Nicolae Ciuca miniszterelnököt azokra a vállalásokra, amelyeket Románia 1993-ban az Európa Tanácshoz (ET) való csatlakozásakor tett, és amelyek alapján elnyerte az ET-tagságot.

Ekkor azt vállalta, hogy kisebbségpolitikáját az ET 1201/1993-as ajánlására alapozza, valamint azt, hogy visszaszolgáltatja az egyházak államosított vagyonát, és visszaállítja az egyházi oktatást.

„Azt kérjük, hogy teljesítsék ezeket a kötelezettségvállalásokat, ezzel igazolva, hogy a schengeni csatlakozási feltételeket is hosszú távon be fogják tartani” – üzente az elnök.

Hozzátette: olyan országot kívánnak felmutatni a világnak, amely jóhiszeműen és maradéktalanul teljesíti nemzetközi kötelezettségvállalásait.

Izsák Balázs külön kitért az ET 1201/1993-as ajánlásának esetére. Mint mondta, az ET a 176/1993-as véleményezésében fogadta el Románia csatlakozási kérelmét, és ebben felsorolta azokat a vállalásokat, amelyeket Románia tett a csatlakozás folyamatában.

Ezek között az is szerepel, hogy kisebbségpolitikáját az 1201/1993-as ajánlásra építi. Az ajánlás 11. cikkelye pedig kimondja, hogy ha egy adott területen egy nemzeti kisebbség tagjai többséget alkotnak, akkor joguk van egy sajátos jogálláshoz a történelmi helyzetüknek megfelelően.

Ez lényegében a területi autonómiát jelenti” – értelmezte Izsák Balázs. Arra is emlékeztetett, hogy nem sokkal az ET-csatlakozás után Ion Iliescu román elnök tett egy olyan kijelentést, mely szerint az 1201/1993-as ajánlás nevében is szerepel, hogy az csupán ajánlás.

Ezt követően az ET parlamenti közgyűlése határozatban tisztázta, hogy miután Románia kötelezettséget vállalt ennek a teljesítésére, ez immár kötelező Romániára nézve.

Izsák Balázs elmondta: a miniszterelnöknek címzett levelet a parlament két háza elnökének is elküldi, ugyanis a kötelezettségvállalások teljesítéséhez törvényhozási feladatok is társulnak. Hozzátette:

az SZNT kidolgozta a Székelyföld területi autonómiájának statútumát, amelyet a román parlament többször is elutasított.

Ha elutasítják, akkor mondják meg, hogy az 1201-es ajánlás 11. cikkelyét milyen formában akarják teljesíteni. Meghallgatjuk. Várjuk a javaslataikat. Nekünk van egy javaslatunk, egy elképzelésünk, nekik van egy kötelezettségük. Ehhez a kötelezettséghez kell, hogy legyen egy saját elképzelésük is” – magyarázta.

Hozzátette: a miniszterelnöknek címzett levélhez 108 oldalon csatolták azokat a dokumentumokat, amelyekre hivatkoztak a beadványban. Azt is megjegyezte: tisztában van vele, hogy a schengeni csatlakozás feltételei között nem szerepelnek a kisebbségi jogok. Románia nemzetközi partnerei számára azonban nem lehet mellékes, hogy az ország hosszú távon is jóhiszeműen teljesíti-e vállalt kötelezettségeit.

Arra is kitért, hogy az ET-csatlakozás Románia euroatlanti csatlakozásának az előfeltétele volt. Enélkül az ország sem a NATO-ba, sem az EU-ba nem léphetett volna be. Izsák Balázs kifejezte abbéli reményét, hogy az ET-csatlakozás 30. évfordulójára készülve Románia is hiteles állam lesz, és az SZNT is amellett tud érvelni, hogy partnerei megbízhatnak benne.

A sajtótájékoztatón Kulcsár Terza József, az Erdélyi Magyar Szövetség parlamenti képviselője is részt vett, aki vállalta, hogy a parlamentben iktatni fogja az SZNT beadványát.

Ajánljuk még