logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kelemen Hunor: Tűzoltással és építkezéssel telt a kormányzás első két éve

Kelemen Hunor szerint a kormányzati szerepvállalás első két éve tűzoltással és építkezéssel telt, de a tűzoltásból jutott több.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Kolozsváron a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén számolt be pénteken a két év kormányzati szerepvállalás eredményeiről. A futballból vett hasonlattal élve kijelentette: a félidőben a helyzet egyáltalán nem megnyugtató, de a második félidőben bármi megtörténhet.

A politikus kijelentette: a háború által átszabott politikai helyzetben a korábban megfogalmazott nagy tervek közül többről le kellett mondani. Így ma már ő sem beszél alkotmánymódosításról, pedig egykor a kezdeményezője volt. Hozzátette: a kormányprogramban szereplő kisebbségi törvényről nem mondanak le.

Ajánljuk még