logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kedvezően alakult az uniós csúcs a magyarok számára – jóváhagyta az Európai Unió a magyar helyreállítási tervet

Jóváhagyta az Európai Unió azt a jogszabálycsomagot, amelynek része a magyar helyreállítási terv is. Az írásbeli szavazás volt az utolsó szükséges lépés ahhoz, hogy Magyarország megkaphassa a nekünk járó uniós forrásokat. Menczer Tamás államtitkár az M1-en azt mondta: Magyarország tartja magát a megállapodáshoz, a kormány arra számít, hogy még az év vége előtt aláírják az erre vonatkozó szerződéseket.

 

Úgy gondolom, hogy ez egyfajta zsarolás, amit egyes országok elkövetnek azzal, hogy olyan témákat próbálnak összekapcsolni, amelyek teljesen elkülönülnek egymástól, mint az alma és a banán, és az adó- és nemzetközi vállalatok” – csütörtök reggel még így nyilatkozott Mateusz Morawiecki a brüsszeli EU-csúcson belengetett lengyel vétóról. Lengyelország végül engedett a nyomásnak, így visszavonta a vétóját azzal a csomaggal szemben, amely a globális minimumadó, az Ukrajnának nyújtott segély és a magyar uniós pénzek ügye is része volt.

Kapcsolódó tartalom

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője úgy fogalmazott: „Nagyon nagy volt a nyomás rajtuk, hogy álljanak el ezzel a vétóval és végül elálltak. És ennek köszönhetően végre megérkezhetnek a hazánknak járó uniós források. Most már csak annyi kell, hogy az RFF kapcsán is, hogy az EB képviselője illetve a magyar kormány képviselője ezeket a papírokat aláírják”.

A brüsszeli uniós csúcs magyar szempontból kedvezően alakult

–  erről a külgazdasági és külügyminisztérium államtitkára beszélt. Menczer Tamás a kormány nagy sikerként értékelte a megállapodásokat. Úgy fogalmazott: minden döntésnél meg tudták védeni a magyar érdekeket.

Eljutottunk oda, ahová szerettünk volna. Aláírhatjuk a megállapodásokat – legalábbis rajtunk semmiképen sem múlik – és én bízom benne, hogy ez meg is fog történni és nem lesz semmilyen akadály sem a helyreállítási alappal sem a kohéziós forrásokban is nincs forrásvesztés. És minden úgy történik, ahogy ahogyan abban biztunk, hogy az törtténni fog. Tehát ez mindenképpen egy nagy magyar siker” – mondta a kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár.

Menczer Tamás a globális minimumadóról szólva hozzátette: a magyar kormány nem támogat adóemelést, és elérte, hogy a hazai  iparűzési adót be lehet számítani, így Magyarországon nem lesz adóemelés.

A csúcstalálkozón tehát jóváhagyták a magyar helyreállítási tervet, így elhárult a forrásvesztés veszélye, vagyis érkezhetnek az uniós pénzek Magyarországra.

Döntés született arról is, hogy konkrét intézkedésekkel támogatják az európai gazdaságot versenyképessége megőrzése érdekében, és összehangolják az energiával kapcsolatos lépéseket. Más szankciós és energetikai ügyekben azonban nem volt kompromisszum az uniós állam- és kormányfők között, így ezekről csak később születhet döntés.

Elfogadtak ugyanakkor egy 18 milliárd eurós pénzügyi segélycsomagot Ukrajna megsegítésére, és megállapodtak arról is, hogy Bosznia-Hercegovinának hivatalos tagjelölti státuszt adnak.

Kiemelt kép:  EPA/OLIVIER HOSLET

Ajánljuk még