logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Robbanásokat jelentettek Kijevből

Robbanásokat jelentettek Kijevből szerdára virradóra, a főváros polgármestere megerősítette a hírt.

Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, az ukrán légvédelem az orosz légierő 10 iráni gyártmányú drónját semmisítette meg Kijev és környéke fölött. Hozzátette, hogy a helyszínre mentőalakulatokat küldtek, részleteket pedig később tudnak majd közölni.

Az ukrán elnöki hivatal egyik tanácsadója, Kirilo Timosenko ugyancsak a Telegramon azt mondta, a robbanások megrongáltak két épületet a kerületben, ahol egyébként több kormányépület is található, valamint károk keletkeztek a Kijev mellett fekvő Visnyeve egyik lakóépületében is.

Áldozatokról nem érkezett hír. Olekszij Kuleba, Kijev megye kormányzója a helyi sajtónak nyilatkozva számolt be arról, hogy az orosz erők által bevetett Sahíd drónok többségét az ukrán légvédelem a főváros és térsége fölött megsemmisítette.

Kijev már korábban is azt hangoztatta, hogy Oroszország Irántól vásárolt drónokkal is támadásokat intéz erőművek és polgári infrastruktúra ellen.

A katasztrófavédelem szerint Kijevben és környékén mintegy 20 perccel a robbanások előtt megszólaltak a légvédelmi szirénák. A légvédelmet a nyugat-ukrajnai Zsitomirban és Vinnyicában is készültségbe helyezték.

Ajánljuk még