logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hidvéghi Balázs: A tagállamok belátták, hogy Magyarország teljesítette, amit vállalt

Hétfőn sikerült megegyezni a Magyarországnak járó uniós forrásokról Brüsszelben. A tagállamok nagykövetei pozitívan értékelték a magyar helyreállítási tervet, és annak végleges elfogadását javasolták. Ez mintegy 2300 milliárd forintot jelent, és a kohéziós alap most még felfüggesztett része sem veszik el. Szakértők szerint sikeres féléves tárgyalási időszakon van túl Magyarország. Az Alapjogokért Központ szakértője az M1-en azt mondta: a huzavona az uniós testületekkel magyar győzelemmel zárult. Hidvéghi Balázs, a Fidesz–KDNP  európai parlamenti képviselője pedig arról beszélt: a tagállamok belátták, hogy hazánk teljesítette azt, amit vállalt – számolt be az M1 Híradója.

Twitter bejegyzésben jelentette be hétfőn a cseh soros elnökség, hogy összejött a több elemből álló alku a tagállamok nagyköveteinek ülésén. Vagyis az Ukrajnának szóló 18 milliárd eurós programról, a 15%-os globális minimumadóról és a magyar helyreállítási programról is megállapodtak.

„Magyarország minden célját elérte, vagyis hozzáférhet az uniós forrásokhoz” – ezt már Navracsics Tibor közölte nem sokkal később. A területfejlesztési miniszter úgy fogalmazott: a magyar kormány célja az volt, hogy elkerülje a forrásvesztést és december 31-ig megállapodjon a kohéziós pénzekről, illetve hogy az Európai Tanács jóváhagyja a helyreállítási tervet.

Kifejtette:

„Most már napokon belül aláírhatjuk az erre vonatkozó megállapodásokat, mind a helyreállítási alappal kapcsolatos megállapodást mind pedig a partnerségi megállapodást, amely az operatív programokhoz való hozzáférést teszi lehetővé.”

A Magyarországnak járó uniós pénzek körüli vita hónapok óta tartott. A hétfői megállapodással azonban elhárult az elvi akadály a források kifizetése elől. Így a helyreállítási alapban 2300 milliárd forint nyílik meg hazánk számára, az operatív programok esetében pedig 14 ezer milliárd forint áll rendelkezésre 2027 végéig.

A döntésnek nagy jelentősége van, hiszen a józan ész győzött ” – erről már Hidvéghi Balázs beszélt a Kossuth Rádióban. A Fidesz európai parlamenti képviselője kifejtette: bár politikai-ideológiai ügyről van szó, a tagállamok belátták, hogy hazánk teljesítette, amit vállalt.

„Ha nehezen is, hiszen egy politikai nyomásgyakorlásról, politikai ideológiai csatározásról van szó, de mégis a tagállamok szintjén azért az a belátás megvan, hogy ha egy tagállam teljesít egy megállapodásban foglalt csomagot, ha gesztusokat tesz, akkor azt honorálni kell”– fejtette ki a Fidesz európai parlamenti képviselője.

A döntés részeként a tagállamok 65-ről 55 százalékra csökkentették a felfüggeszteni javasolt arányt a három érintett magyar operatív programban.

Szakértők szerint, ha jövőre Magyarország az újabb vállalásait is teljesíti, akkor a többi forrást is megkaphatjuk. A pénzt pedig többek között a pedagógusok béremelésére fordítja a kormány.

Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója elmondta:

„Az is látszik már, hogy jövő év első negyedévében, amennyiben Magyarország teljesíti az igazságügyi rendszernek az átalakításával, finomhangolásával kapcsolatos kéréseket, akkor ez a befagyasztás is megszűnik, és Magyarország a neki járó forrásokat felhasználhatja, ennek azért van jelentősége, mert például ezekben a programokban van benne a pedagógusbér-emelésre szánt forrás is.”

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán reagált a brüsszeli döntésre.

„Nehéz munka, de szép eredmény.”

A kormányfő megköszönte a magyar tárgyalódelegáció munkáját, bejegyzését pedig azzal zárta: Magyarország sohasem adja fel!

Kiemelt kép: illusztráció

Ajánljuk még