Az irodalmi Nobel-díj október 6-i odaítélése előtt sokan Michel Houellebecq-et tartották a favoritnak. Mások úgy vélték, hogy Salman Rushdie – az iszlám obskurantizmus elleni küzdelem világhíressége, aki augusztusban majdnem meghalt – lehet az ideális győztes, idézi fel a Svéd Akadémia döntését megelőző várakozásokat Authier a Le Figaro keddi számában megjelent publicisztikájában.

„Polkorrekt” ítélet

Ha figyelembe vesszük a svéd testület választásait meghatározó, „politikailag korrekt” kritériumokat, nem túl meglepő Annie Ernaux megkoronázása – jegyzi meg a szerző, aki idéz az írónő beszédéből is, amelyet az irodalmi Nobel-díj stockholmi átvételekor mondott el. Ernaux beszédében azok közé sorolta magát, akik „több szabadságot, egyenlőséget és méltóságot kívánnak minden ember számára, nemtől és nemi hovatartozástól, bőrszíntől és kultúrától függetlenül.”

Egy nappal ökumenikus hangvételű beszéde előtt viszont Ernaux kevésbé volt „befogadó”, amikor

a Le Parisienben megjelent interjújában ócsárolta kollégáját, Houellebecq-et.

Ernaux kifejezeten örült annak, hogy A térkép és a felségterület című regény szerzője (Magyarországon leginkább Behódolás című regénye vált közkedveltté – a szerk.) nem kapta meg a Nobel-díjat, mint az írónő fogalmazott, „teljesen reakciós, antifeminista”, mi több, „ártalmas” eszméi miatt. A díjazott már korábban is kifejezte ellenszenvét, Houellebecq-et „Macron Nobel-jelöltjének” nevezve.

„Két írónk politikai álláspontja és világnézete szöges ellentétben áll egymással” – állapítja meg Authier. Annie Ernaux számára a dolgok egyszerűek, binárisak: vannak az uralkodók és az uraltak, az elnyomók és az elnyomottak. Azt állítja: ő mint nő, és mint „belső emigráns” tapasztalatokkal rendelkezik – s emellett „a rendkívüli éberség kötelessége” is hajtja, hogy kiálljon a (haladás irányával szembeni) visszafordulás és a bezárkózás ideológiájával szemben. Ez ugyanis folyamatosanteret nyer az úgymond eddig demokratikus országokban.

Szerinte – fejtette ki az írónő Stockholmban – ez az Európában terjedő ideológia „a külföldiek és a bevándorlók kirekesztésén, a gazdaságilag gyengék elhagyásán, a nők testének felügyeletén” alapul.

Antiszemiták mellett, a hidzsáb pártján

Ezek dicséretes és nemes kijelentések – ismeri el Authier – de a neofeminizmus és az zavaros „progresszivizmus” korában mindezek az eredeti az értékek teljes kifordítását jelentik.

Így Ernaux többször is védelmébe vette Houria Bouteldját (radikális antiszemita francia-algériai író – a szerk.) és az Indigènes de la République-ot (szélsőséges mozgalom szintén antiszemita felhangokkal – a szerk.), a

rasszizmus felé sodródó antirasszizmus

szimbólumait – írja Authier.

Az esszéista felidézi: Ernaux támogatta a hidzsáb viselését – úgymond „a nők szabadsága” nevében.  Amikor azonban az iráni női lázadásról kérdezték, az új Nobel-díjas asszony aggodalmát fejezte ki az iráni nők helyzete miatt. Tehát támogatja az iráni nőket, akik „a fátyol viselésének abszolút kényszere ellen” harcolnak, miközben kiállt a fátyol viselésének „szabadsága” mellett Franciaországban.” Íme, hogyan válik az iszlám fátyol az emancipáció eszközévé: ez már a dialektika csodája – teszi hozzá Authier finom iróniával.

Nyitott kapukat döngetve

A trockista Jean-Luc Mélenchon vezette, szélsőbaloldali Elégedetlen Franciaország párt (La France insoumise) hűséges támogatójaként Ernaux osztozik a radikális baloldal és az iszlámista baloldal számára kedves, másik küzdelemben is: Izrael elítélésében, többek között a kulturális események bojkottja révén.

„Ernaux és követői számára az igazságtalanság, az elnyomás és a nőkkel és kisebbségekkel szembeni megkülönböztetés elleni küzdelem tehát Franciaország, Európa, Izrael és a Nyugat ellen irányul. Nem Szaúd-Arábia, Észak-Korea, Venezuela, Kuba, Afganisztán ellen (a lista nem teljes)” – fogalmaz Authier.

Az írónő és korunk „woke-izmusával” állítja szembe Authier Houellebecq-et, „aki pedig aggódik, kiábrándul, felveti az embereket dühítő kérdéseket, és előrevetíti az eljövendő válságokat és változásokat”.

A csúcson című, éppen a 2001. szeptember 11-i támadások idején megjelent könyvében Houellebecq egy példátlan iszlám terrorizmus kitörését képzelte el, amely frontális összeütközésbe kerül a Nyugattal.

Az író 2002-ben „új antiszemitizmus megjelenését érzékelte külvárosainkban. Már jóval korábban megértette, hogy a gazdasági liberalizmus és a szexuális liberalizmus ugyanannak a “harci területnek a kiterjesztése”, hogy az erkölcs liberalizálása 68 májusának nyomán a globalizált kapitalizmus egyik trójai falova volt” – mutat rá Authier.

„A 68-asok elégedett örököse, a felszabadult nő, Annie Ernaux” nem veszi észre Authier szerint, hogy az egyéni jogokat szajkózó liberalizmus is árucikké válik. Ez a féllábú gondolkodás nem akadályozza meg a Nobel-díjast abban, hogy már rég megnyert csaták hősnőjeként tüntesse fel magát. Az írónő kijelenti, hogy “utolsó leheletéig” harcolni fog az abortuszhoz való jogért. Csakhogy az abortuszhoz való jog 1975 óta létezik! Ennek szabadságát Franciaországban már csak az ultra-kisebbségi, marginális csoportok vitatják.

Másfajta merészség kell ahhoz, hogy Houellebecqhez hasonlóan az eutanázia ellen szólaljon fel, amelynek legalizálása rohamosan halad előre – veti fel Authier.

„Fajról” beszél a Nobel-díjas

Annie Ernaux stockholmi beszédében is felidézi írói hivatását, amely fiatalkorában egy fogadalom körül született: “Írni fogok, hogy megbosszuljam a fajomat”.

A „faj” szó használatát Ernaux és támogatói Rimbaud egy sorára való hivatkozással magyarázzák, s szerintük a szerző e kijelentésével munkásosztálybeli származására és társadalmi osztályára utalt.

Csakhogy ennek a szónak 2022-ben különös visszhangja van. Ez a fogalom behatolt egy olyan radikális baloldal gondolkodásába és annak szókincsébe, amely az osztályharcot felcserélte a faji harccal – emeli ki Authier.

Egy olyan baloldalról van szó az esszéista szerint, „amely megszállottja az etnikumnak, a származásnak és a bőrszínnek.” Houellebecq 2002-ben már egy „újfajta rasszizmus”, egy „fehérellenes rasszizmus” megjelenéséről írt, amelyet a francia baloldal sajátos erkölcsisége hozott létre.

Lehet választani!

Houellebecq tud megfigyelni, sajnálkozni, figyelmeztetni, sajnálkozni, dorgálni és mennydörögni; soha nem veszíti el humorát, formaérzékét és a provokációhoz való szabadságát, ami miatt ő egyetlen párthoz vagy táborhoz sem tartozik.

Ami Annie Ernaux-t illeti, ő hű marad dogmáihoz, komolyságának szelleméhez, „fajához.”

Ernaux vagy Houellebecq? Mindenki választani fog – írja Authier.

A publicista nem tér ki arra, ami Magyarországon talán kevéssé közismert: míg a hazánkban is rendkívül népszerű és olvasott Houellebecq egy-egy újabb könyvét több százeres példányokban nyomják és értékesítik Franciaországban (legutóbbi regénye 300 ezer példányban került a boltok polcaira), az egész életében kizárólag önmagáról író, az irodalom-rajongók táborában igen kevéssé ismert Ernaux nevét legfeljebb a politikai napilapok és a Houellebecq által emlegetett „iszlamista, woke-ista” szélsőbaloldal propaganda-kiadványaiban olvashatjuk.

(Címlapfotó: A 2022-es Nobel-díjak átadási ünnepsége a stockholmi hangversenyteremben 2022. december 10-én. Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Pontus Lundahl)