logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az Európai Parlament visszavonta Eva Kaili alelnöki megbízatását

Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén a korrupció vádjával jelenleg vizsgálati fogságban lévő Eva Kaili alelnöki megbízatásának megszüntetése mellett döntött.

A szociáldemokrata görög képviselő párttagságát, az uniós parlament Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége nevű frakciója hétfőn felfüggesztette, alelnöki megbízatásának megszüntetéséről szóló döntést pedig 625 szavazattal, egy ellenszavazat és két tartózkodás mellett fogadta el az EP.

Kapcsolódó tartalom

„A határozat azonnal hatályba lép” – jelentette be a Twitteren Roberta Metsola, az EP elnöke szavazást követően.

Eva Kailit pénteken tartóztatták le a belga hatóságok, egy Katarral kapcsolatos korrupció vádjával indított vizsgálati nyomozás részeként, azóta vizsgálati fogságban van, szerdán kell megjelennie a vizsgálóbíró előtt. Kaili élettársát, Francesco Giorgit is őrizetbe vették, a férfi Maria Arena belga szocialista EP-képviselő asszisztenseként dolgozott. A vádlottak között van egy volt olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri is.

A Le Soir című belga napilap keddi tájékoztatása szerint több mint 1,5 millió euró készpénzt találtak Panzeri és Kaili otthonában. Kedden Kaili ügyvédje a görög médiának elmondta, hogy a képviselő ártatlannak vallja magát, és azt állítja, nincs köze a katari kenőpénzekhez. A Le Soir emlékeztetett, hogy a politikus apját egy brüsszeli szállodában fogták el, amikor egy készpénzzel teli bőrönddel a kezében menekülni próbált.

Ez a súlyos szabálysértés tette lehetővé a belga nyomozók és a vizsgálóbíró számára, hogy Eva Kaili otthonában házkutatást tartsanak anélkül, hogy kérvényezték volna a parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését”– tette hozzá a hírlap. A lakásban olyan értéktárgyakat foglaltak le, amelyeket feltehetően katari tisztviselők adtak neki, valamint további készpénzzel teli táskákat is találtak a hatóságok.

Panzeri, Kaili és Giorgi ellen vasárnap emeltek vádat, a három, valamint egy negyedik, az ügyben vizsgálati fogságban lévő férfi szerdán jelenik meg a bíróság előtt, amely további fogvatartásuk kérdéséről fog majd döntést hozni.

Ajánljuk még