logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Németország jelenleg alva jár, úgy közeledik egy új migrációs válság felé

A 2015-ös migrációs válság alatt érkezőkét is meghaladja az idén Németországba tartó bevándorlók száma, ugyanis csaknem egymillió ukrán menekült és várhatóan további 200 ezer menedékkérelmet beadó migráns érkezhet az országba. A német önkormányzatok a jelentések szerint a nagyszámú újonnan érkezett bevándorlók feldolgozásában már a határokat feszegetik, ami aggodalmat váltott ki például Armin Schusterből, Szászország kereszténydemokrata belügyminiszteréből.

Idén november végéig többen kértek menedékjogot Németországban, mint 2015-ben, az európai migránsválság csúcspontján – számolt be a Deutsche Welle hírtelevízió a Welt am Sonntag értesüléseire hivatkozva. A német politikai napilap szerint

a bevándorlók száma idén 1,2 milliót is elérheti, ami 35 százalékos növekedés 2015-ös hullámhoz képest, amikor is 890 ezer migráns és menekült, köztük főként a szíriai háború elől menekülők érkeztek az országba.

Az idei előrejelzés a több mint egymillió ukrán menekült érkezése – akiket Németországban fogadtak be az orosz–ukrán háború kibontakozása óta –, valamint az év végéig várhatóan beérkező 200 ezer menedékkérelemre alapozva született meg. Október végéig mintegy 181 612 menedékkérelmet regisztráltak, akik főként szíriai, afgán, török és iraki állampolgárok – mutat rá a Welt am Sonntag.

Nyomás alatt az önkormányzatok: még több migráns érkezhet a téli időszakban

A német önkormányzatok a nagyszámú újonnan érkezett bevándorlók feldolgozásában már a határukat súrolják, ami aggodalmat váltott ki olyan politikusokból, mint Armin Schuster, aki Szászország belügyminisztere.

„Idén megközelítjük a kétszázezer menedékkérőt. A legutóbb a törvényhozásban ezt a számot határozták meg felső határként” – fogalmazott Armin Schuster, továbbá hozzátette, tartománya továbbra is „kiáll Ukrajna mellett, így ebben ez esetben nincsen ha és de sem”, azonban leszögezte, hogy a befogadókapacitás hamarosan eléri a felső határát.

Kapcsolódó tartalom

Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke és a Keresztényszocialista Unió (CSU) politikusa

„drámai télre” figyelmeztetett, utalva ezáltal a migránsok számának a téli hónapokban történő megugrására.

Elemzők szerint várhatóan ukránok százezrei menekülnek el az országukból, mivel az orosz haderő továbbra is célzottan támadja az energetikai infrastruktúra létesítményeit, ami súlyos áramkimaradásokhoz vezet a téli hidegben.

„Németország jelenleg alva jár, és így közeledik egy új migrációs válság felé” – jegyezte meg Weber, hozzátéve továbbá, hogy Hollandiában, Belgiumban és Ausztriában is hasonló nyomás nehezedik a hatóságokra.

Több forrásra lenne szükségük a tartományoknak

A Welt am Sonntag különböző tartományi bevándorlási hatóságok meg nem nevezett tisztviselőit idézte cikkében, akik egyetértettek abban, hogy az ország számos területén már elérték a felső határt, és sürgősen további szövetségi kormányzati támogatásra van szükségük.

A német kormány közölte, hogy idén 3,5 milliárd euróval támogatja a tartományi önkormányzatokat a migránsok elhelyezésében, 2023-ra pedig további 2,75 milliárd eurót irányzott elő, és több mint 67 ezer új szálláshelyet biztosít.

Armin Schuster szerint azonban Németország migrációs politikájának több kell a „kedves szavaknál”, ezért a politikus „hatásos fékeket” sürgetett a földközi-tengeri migrációs útvonalon keresztül érkezők számára a menedékjog-kérelmezés során. A belügyminiszter ezzel arra utalt, hogy minden eddiginél több migráns érkezik Törökországon és Görögországon keresztül az Európai Unió területére.

Kapcsolódó tartalom

Esély a Törökországgal kötött megállapodás kibővítésére

Szászország belügyminisztere továbbá hangsúlyozta, hogy az unió és Törökország között 2016-ban létrejött megállapodást – melynek keretében Brüsszel hatmilliárd eurót fizetett Ankarának az Európába tartó menedékkérők török területen tartásáért vagy visszaszállításáért – ki kellene terjeszteni azokra az országokra is, ahonnan a migránsok útra kelnek.

„Ha elveszítjük az emberiesség és a rend közötti egyensúlyt, a német menekültügyi rendszer összeomlik” – fogalmazott Schuster.

Kapcsolódó tartalom

A német parlament, a Bundestag alsóháza pénteken elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely felgyorsíthatja a menekültstátuszuk megtagadása ellenére évek óta az országban elő személyek letelepedését. Azok a migránsok, akik öt éve élnek az országban és nem követtek el bűncselekményt, 2023. január 1-től jogosulttá válnak az ott-tartózkodásra, illetve a letelepedésre.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: EPA/Filip Singer)

Ajánljuk még