logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Migráció: mit hoz a francia nemzetgyűlésnek a Mikulás?

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

| Szerző: hirado.hu
Mint a gyermekek a Mikulás puttonyába, úgy próbál a francia sajtó hétfő óta belesni abba a bevándorlásról szóló törvényjavaslatba, a menekültügy strukturális reformtervezetébe, melynek fő vonalait éppen december 6-a estéjén ismerteti Élisabeth Borne miniszterelnök. A törvény végső változatát januárban nyújtja be a kormány. A vitára árnyat vetnek olyan súlyos fejlemények, mint egy 12 éves kislány nemrég történt, brutális meggyilkolása.

Várhatóan éles vita követi a kedd délután öt órakor még csak nagy vonalakban ismertetett törvényjavaslatot.

A Le Figaro keddi lapszáma úgy értesült: több miniszter, köztük a törvényjavaslat két szerzője, Gérald Darmanin belügyminiszter és Olivier Dussopt munkaügyi miniszter felváltva védik majd a szöveget, amelyet hivatalosan 2023 elején mutatnak be. A javaslat alapvetően

olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek célja a kiutasítási eljárások hatékonyabbá tétele.

Ez egy olyan, eddig megoldatlan „egyenlet”, amely évek óta gyötri a francia migrációs politikát, és amelyet a legutóbbi, 2018-as menekültügyi és bevándorlási törvény nem oldott meg – fűzi hozzá a lap.

Brutális gyilkosságok sokkja

Bár az esetet nem kezelte méltányosan a francia és a világsajtó, az ország közvéleményét sokkolta több olyan gyilkosság, melyet a közelmúltban éppen a rendezetlen státusú, gyakorlatilag illegálisan Franciaországban tartózkodó migránsok követtek el.

Október közepén tisztázatlan státusú algériai állampolgárok vettek részt Párizsban egy 12 éves kislány, Lola elrablásában és rendkívül brutális meggyilkolásában. A kislány holttestét október 14-én egy bőröndben, feldarabolva találták meg egy algériai férfi lakásán.

November 9-én pedig egy 19 éves, Hélana francia nevű lányt késelt meg 23 éves afgán barátja.

A gyilkost kórházba szállították, hogy kezeljék pszichés problémái miatt.

„Értékeinkkel összhangban álló, szilárd és emberséges politikára van szükségünk. Ez a legjobb ellenszere a szorongásokból táplálkozó szélsőségeknek” – mondta Emmanuel Macron a hétvégén a Le Parisien című lapban.

Kapcsolódó tartalom

Lepontozás vagy áttörés

A kormánypárt valamiféle „pontalapú” tartózkodási engedély bevezetésére is hajlik, míg a konzervatív pártok, az Nemzeti Tömörülés (RN) és a Köztársaságiak (LR) kvótákban, engedélyezett létszámokban gondolkodnak.

Nyilvánvaló, hogy a trockista hátterű Jean-Luc Mélenchon által vezetett, a tömeges migrációt kritikátlanul támogató Engedetlen Franciaország (LFI) ellenezni fogja a tervezetet, ahogy a szélsőbaloldali NUPES pártjai is, melyek közül többet mint „iszlamista baloldalt” szokott jellemezni több konzervatív francia orgánum. Ám az, hogy az Engedetlen Franciaország több kezdeményezését nem támogatta már a parlamenti baloldal, olyan megosztottságra utal, ami esélyt adhat, hogy a kormányzat legalább egy kompromisszumos javaslatot keresztülverjen az illegális bevándorlók ügyében.

Kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat)

Ajánljuk még