logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Lezuhant egy MiG–21-es vadászgép Horvátországban

Gyakorlatozás közben lezuhant egy MiG–21-es vadászgép az észak-horvátországi Szlatinához (Slatina) közeli erdőben, Verőce-Drávamente megyében. Mindkét pilóta életben van – közölte a helyi horvát sajtó kedden.

A védelmi minisztérium közlése szerint a pilóták katapultáltak és sikeresen földet értek. Kórházba szállították őket, egyikük a lábán sérült meg, állapotuk stabil.

A baleset 14 órakor történt. A szerencsétlenség helyszínére helikoptert küldött a horvát légvédelem, a kutatásba a hegyimentő-szolgálat (HGSS) és a rendőrség is bekapcsolódott. A baleset okát egyelőre nem tudni. A Jutarnji List című horvát napilap nem hivatalos forrásokra hivatkozva azt írta: leállt a vadászgép motorja.

A helyszínre érkezett Mario Banozic horvát védelmi miniszter is.

Horvátország egyetlen vadászrepülő százada nyolc szuperszonikus, általános nagyjavításon átesett MiG–21-es BIS vadászgépből és négy UM gyakorló repülőgépből áll. A gépek nagyjavítását komoly botrány kísérte: a horvát katonai ügyészség 2016 márciusában nyomozást indított, mert sorozatos hibák jelentkeztek a repülőgépek használata közben.

A vizsgálatok során kiderült, hogy Ukrajna nem eredeti MiG–21-es vadászrepülőket adott el Horvátországnak, hanem több, más országból beszerzett alkatrészből összeállított gépeket. A megvásárolt repülőgépek sorozatszámait átütötték, és az alkatrészek sorozatszámai sem egyeznek a dokumentációkban lévőkkel.

Jelenleg mindössze néhány repül közülük, és azok is csak minimális időt töltenek a levegőben.

Ugyanakkor 2023-tól már ezek a gépek sem szállhatnak fel, mert műszaki érvényességi idejük lejár.

Zágráb 2021 májusában döntött 12 Dassault Rafale F3R típusú, francia gyártású, használt vadászgép beszerzéséről, ezek a gépek azonban csak 2024-ben érkeznek meg Horvátországba. A horvát sajtó beszámolója szerint az elmúlt 12 évben hat súlyos repülőgép-baleset történt, négy pilóta vesztette életét.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még