logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A magyaroknak járó forrásokról tárgyalnak az uniós pénzügyminiszterek Brüsszelben

A Magyarországnak járó uniós pénzekről tárgyalnak ma a tagállamok pénzügyminiszterei Brüsszelben. A tanácsülésen az Európai Bizottság múlt héten tett javaslatait vitatják meg. Ez mintegy 2300 milliárd forint felhasználását tenné lehetővé Magyarországnak. Az úgynevezett feltételességi eljárást ugyanakkor nem szüntetnék meg. Bár eredetileg az uniós pénzügyminiszterek ma döntöttek volna a kérdésekben, most úgy tűnik, hogy a szavazás a jövő hétre tolódik – számolt be az M1 Híradó.

Baraczka Eszter, az M1 brüsszeli tudósítója bejelentkezésében elmondta: nagyjából 12 tagállam is azt szeretné, hogy a bizottság vegye figyelembe a magyar kormány eddig elvégzett munkáját a feltételek teljesítésének tekintetében. Úgy vélik, hogy a büntetésnek és a jogsértésnek arányosnak kell lennie, de a bizottság nem így járt el, a „mindent vagy semmit” elve alapján döntött, ez pedig sokakat elrettentett. Több tagállam viszont – főleg a Benelux és skandináv államok – ellenzik ezt a fajta hozzáállást, és azonnal szavaznának az Európai Bizottság javaslatairól.

Kapcsolódó tartalom

 

Ajánljuk még