logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet: Tavaly sorban a hetedik éve nőttek a globális fegyvereladások

Tavaly sorban a hetedik éve nőttek a globális fegyvereladások, 2021-ben az emelkedés csaknem 2 százalékos volt – ismertette a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) hétfői jelentésében.

A SIPRI szerint az idén az ukrajnai orosz hadművelet növelte a fegyverek iránti keresletet, de a konfliktus kínálati oldalon is kihívást okozhat nem utolsó sorban azért, mert Oroszország a fegyveriparban használt nyersanyagok egyik fő beszállítója.

Mindez gátolhatja az amerikai és európai erőfeszítéseket, hogy újratöltsék hadseregeik készleteit, miután több milliárd dollár összegben küldtek lőszereket és más felszerelést Ukrajnának.

„A termelés növelése időbe telik”

– hangsúlyozta Diego Lopes da Silva, a SIPRI egyik vezető elemzője.

Hozzátette, hogy amennyiben a beszállítói láncolatokban továbbra is zavarok lesznek, „évekig is eltarthat, míg a legfőbb fegyverelőállítók képesek lesznek megfelelni az ukrajnai háború keltette keresletnek”.

A SIPRI megjegyezte, hogy egyes jelentések arra utalnak, hogy az orosz hadiipari vállalatok ugyan növelik a háború következtében termelésüket, de gondjaik vannak a félvezetők beszerzése terén, illetve a háborúhoz köthető nyugati szankciók miatt.

A SIPRI szerint 2021-ben a globális fegyvereladások 592 milliárd dollárt (csaknem 230 ezer milliárd forint) tettek ki, és 1,9 százalékkal emelkedtek a megelőző évhez képest.

Mindemellett a hadiipar számos területén máig érezhetők koronavírus-járvány nyomán a globális ellátási láncotokban keletkezett zavarok.

A világ vezető fegyvergyártó cégeit felsoroló listát továbbra is amerikai vállalatok uralják. Negyven amerikai cég összesen 229 milliárd dollár forgalmat bonyolított tavaly, mindazonáltal az észak-amerikai térség volt az egyedüli, ahol 0,9 százalékos csökkenést lehetett megfigyelni a fegyverexportokban 2020-hoz képest.

A százas lajstromon 27 európai cég szerepel. A régió fegyverexportja 2020-hoz képest 2021-re összességében 4,2 százalékkal nőtt 123 milliárd dollárra. Csak Franciaország és Olaszország 15 százalékos emelkedést ért el.

Az ázsiai és csendes-óceáni térségben működő 21 vállalat 5,8 százalékos növekményt mutatott, s ezzel 136 milliárd dollár értékben exportált fegyvereket.

Oroszországot tekintve hat vállalat szerepel a listán, ezek 17,8 milliárd dollár értékben adtak el fegyvereket, ami 0,4 százalékos emelkedést jelent 2020-hoz viszonyítva. A SIPRI megjegyezte, hogy az ukrajnai orosz hadműveletet megelőzően széles körű stagnálás jeleit vélték észrevenni az orosz hadiiparban.

Kapcsolódó hírek

Lavrov: Katasztrófához vezethet Washington és a NATO konfrontatív irányvonala
Katasztrofális következményekkel járhat az Egyesült Államok és a NATO Oroszországgal szembeni konfrontatív katonai irányvonala – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy hétfőn közzétett videoüzenetben, amelyet a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásával foglalkozó moszkvai konferencia részvevőihez intézett.
Külföld

Ajánljuk még