logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elfogadta Európa az orosz olaj árplafonját, az elemzők szerint ez újabb csapás lesz a gazdaságra

| Szerző: hirado.hu
Megállapodott Európa a tengeren szállított orosz olaj ársapkájáról. Nem kerülhet majd többe hordónként 60 dollárnál. Az uniós tagállamok mellett a G7-ek és Ausztrália is jelezte, hogy alkalmazni fogja az olajársapkát. Magyarországot ez nem érinti, mert az olajársapka csak a tengeri szállításra vonatkozik. Szakértők mégis attól tartanak, hogy a döntés áremelkedést és ellátási hiányt okozhat - hangzott el az M1-en.

Megállapodás született az EU-ban az orosz olaj árplafonjáról – jelentette be az újságíróknak Andrzej Sados, Lengyelország Európai Unió mellé rendelt állandó képviseletének vezetője pénteken. A lengyel nagykövet úgy fogalmazott: bár Varsó alacsonyabb árat követelt, visszavonta ezt, így Lengyelország mégis elfogadta az EU által javasolt, a tengeri úton szállított orosz nyersolaj 60 dolláros hordónkénti felső árkorlátozását. Mégpedig azért, mert a túlzottan alacsony ár miatt fennállt annak a veszélye, hogy nem érkezik majd elegendő mennyiségű kőolaj Európába, ami további gazdasági visszaesést okozott volna.

Kapcsolódó tartalom

Andrzej Sados később egy tévéinterjúban azt mondta: az a cél, hogy korlátozzák Oroszországot.

A lépés célja, hogy megakadályozzuk az olajárak ellenőrizetlen emelkedését, aminek következtében Oroszország többet keresne. A világnak más irányokból is többet kellene fizetnie az olajért. Ennek a döntésnek a következtében az orosz költségvetés bevételei, azaz az orosz hadigépezet finanszírozása korlátozott lesz” – fogalmazott Lengyelország EU-nagykövete.

A 60 dolláros uniós ársapkát vasárnap teszik hivatalossá, egy nappal később, hétfőn pedig életbe lép az orosz kőolajszankció is.

Kapcsolódó tartalom

Brüsszelben az elmúlt hónapokban egymás után jelentették be az újabb és újabb szankciócsomagokat Oroszországgal szemben. A hatodik javaslattal májusban az Európai Bizottság olajembargót akart elrendelni. Bár a javaslat azonnal komoly feszültséget okozott, a csomagot mégis elfogadták.

Az Unió a jövő héttől csak tankerhajókon kaphat kőolajat az olalajexportőr országoktól. A kérdés, hogy a 60 dolláros maximált áron milyen és mekkora mennyiségű nyersanyag érkezhet Európába. Az biztos, hogy az oroszok a csővezetékek után tengeren sem szállítanak ilyen alacsony áron kőolajat, ez pedig óriási bizonytalanságot okozhat a kontinensen. Drasztikusan növelheti például az energiaellátás kockázatát.

A döntéssel Brüsszel határozott üzenetet akar küldeni az oroszoknak, holott az intézkedés nem lesz komoly hatással az orosz gazdaságra

– erről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója beszélt az M1-en.

Gát Ákos Bence szerint a bizonytalanságot az is fokozza, hogy Oroszország korábban bejelentette: ha Európa ársapkát vezet be az olajra, akkor leállítják a szállítást.

Az lesz a kérdés hogy Oroszország mit lép erre, ebben a sakkjátszmában. Az olajembargóval kapcsolatban pedig az a kérdés, hogy el tudja-e adni azt az olajat, amit nem tud értékesíteni majd az Európai Unión belül, más országokban. Rengeteg mindentől függ ez, milyen lesz a kereslet Kínában. A Covid-intézkedéseket ott most vezetik ki, megnőhet az ipari termelés, több energiára lehet szükségük, ez segíthet Oroszországnak” – mondta Gát Ákos Bence.

Az Európai Uniót azonban a lépés jelentősen gyengítheti. A kutató szerint ugyanis ha Oroszország nem tudja eladni a fennmaradó olajkészletét, akkor csökkentheti a termelést, ami áremelkedéshez vezethet, ez pedig tovább növelheti a szankciós inflációt.

Az Európai Unióban a hatások várhatóan negatívak lesznek

Bár Magyarországot sem az olajszankció, sem az olajársapka nem érinti, azok piaci hatásai alól nem tudja magát kivonni – erről már a Századvég Konjunktúra Kutató Zrt. energia és klímapolitikai üzletágvezetője beszélt.

Magyarország szempontjából fontos kiemelni, hogy az előzetes információk alapján, az olajembargóhoz hasonlóan az olajárplafon alól is sikerült mentességet kiharcolnia, így hazánk közvetlen ellátásbiztonságát nem sérti az intézkedés. Azonban az áremelkedés és a kibontakozó válság hozzánk is begyűrűzik majd – mondta Hortay Olivér, aki hozzátette: a szankció hatásai miatt, itthon akár a benzinárstop fenntartása is veszélybe kerülhet.

Ajánljuk még