logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az erőszakos migránsok visszatérésétől rettegnek a horgosiak

| Szerző: hirado.hu
Ideiglenesen fellélegeztek a Horgoson élők, akik hosszú után úgy érzik, kezd visszatérni a normális élet a falujukba. A magyar déli határ túloldalán fekvő településről a szerb hatóságok azután gyűjtötték össze és vitték el a migránsokat, hogy nemrég egymásra lövöldöztek a falu utcáin. A helyiek azonban attól félnek, hogy hamarosan ismét visszatérnek a környékre a bevándorlók, és Horgoson megint véget ér a nyugalom - hangzott el az M1 híradójában.

Omladozó téglafal, cseréptörmelék, és a helyiek által összegyűjtött szemét. Ez maradt Horgos külterületén a kilakoltatott migránsok után.

Pontosan egy héttel ezelőtt hajtottak végre nagyszabású rendőrségi és csendőrségi akciót a szerb belügyminisztérium munkatársai Horgos külterületén, néhány száz méternyire a magyar határtól. Azóta nyugalom van a környéken, több száz migránst szállítottak el akkor. Ahogy a képeken is látszódik mögöttem, nincs senki – mondta el Loboda Árpád, az M1 helyszíni tudósítója.

Ez a nyugalom pedig végre érezhető a faluban is, a helyiek szerint az életük kezd visszatérni a megszokott kerékvágásba.

„Nagyon keveset látunk belőlük. Hát ő most, csendes a falu, csendes. Sokkal jobb, mint azelőtt, most már nem félnek úgy az emberek, de nem hiszem, hogy sokáig így lesz” – nyilatkozta egy helyi lakos.

A horgosiak azonban attól tartanak, hogy a rendőri akció ellenére a migránsok visszatérnek.

„Reméljük, hogy nem fog ez újra bekövetkezni, ennyire, mint ami volt is. Mert itt már nagyon- nagyon csúnya élet folyt a migránsok közt, meg a népek közt is. Meg ment a prostitúció is, minden volt már itten, drog, minden volt a migránsokkal” – mesélte egy helyben élő férfi.

A rendőrség most Magyarkanizsán gyűjtött össze több mint 200 illegális bevándorlót, akiket befogadóközpontba szállítottak. A migrációs nyomás olyan súlyos a déli határon, hogy a belügyminisztérium külön munkacsoportot hozott létre.

Lejjebb kell tolni a védekezést, hogy a migránsok Szerbia területére se jussanak be – erről beszélt a miniszterelnök a Kossuth rádióban. Orbán Viktor hozzátette: az osztrák-szerb-magyar együttműködés már megkezdődött, azon dolgoznak, hogy közösen védjék meg Szerbia déli határát. A munkába a többi V4-es ország is bekapcsolódik majd.

Kapcsolódó tartalom

„Tudnunk kell, hogy nem csak a határvédelem nehézségével kell megküzdenünk, hanem, hogy Brüsszelben olyan irányzatok vannak, olyan politikai irányzatok vannak hatalmon, és ők a hozzájuk hasonlókat, a hasonszőrűeket támogatják Magyarországon, akik a migránsokat be akarják engedni Európába, és be akarják engedni Magyarországra. Sőt, arra akarnak kötelezni bennünket, hogy engedjük be őket. Ebben a magyar dollárbaloldal és a brüsszeli bürokraták egyetértenek” – fogalmazott a kormányfő.

A miniszterelnök kiemelte: bár az energiaválság miatt most kevesebb figyelem jut a migrációra, történelmi léptékben mégis az illegális bevándorlás jelenti a legnagyobb kihívást.

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: MTI/AP/Szerb belügyminisztérium)

Kapcsolódó hírek

A legtöbb Szerbiában elítélt embercsempész szerb állampolgár
A Szerbiában elfogott és elítélt embercsempészek legnagyobb része szerbiai állampolgár, a migránsok főként „csak” tiltott határátlépés vagy más bűncselekmények, például lopás miatt kerülnek bíróság elé az országban – közölte internetes oldalán a helyi ügyészségek tájékoztatására hivatkozva a Szabad Európa Rádió balkáni irodája pénteken.
Külföld
Orbán Viktor: Egyre durvább a helyzet a déli határon
Áldatlan állapotok alakultak ki az illegális migráció miatt Magyarország déli határán, a helyzet egyre durvább – erről is beszélt Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök kiemelte: bár most a mindennapi gazdasági nehézségek az emberek legnagyobb problémái, történelmi léptékben a legnagyobb kihívás a migráció. Hamarosan újra találkozik a határvédelem ügyében a szerb elnökkel és az osztrák kancellárral, ezúttal Ausztriában.
Belföld
Kitüntették a lövöldöző embercsempészek elfogásában közreműködő hős rendőröket
Kitüntették azt a 18 rendőrt, akik a segítettek az M5-ös autópályán menekülő és lövöldöző embercsempészek elfogásában. A bűnözők egy kisteherautóval próbáltak megszökni, több lövést is leadtak az őket üldöző rendőrökre, ezzel veszélyeztetve a többi közlekedő biztonságát is. Az egyenruhások végül elkapták őket, senki sem sérült meg – számolt be az M1 Híradó.
Belföld
Kiapadhatatlan a migránsforrás
Horgoson a pénteki begyűjtés után úgy tűnik, kicsit fel lehet lélegezni a migránsoktól. A csütörtöki incidenst követően nagy csendőri és rendőri jelenléttel lebonyolított akció alkalmával tizenkét busznyi migránst szállítottak el Presevóba – írta a <a href="https://www.magyarszo.rs/hu/5096/kozelet/276500/Kiapadhatatlan-a-migr%C3%A1nsforr%C3%A1s-Migr%C3%A1nsok-horgos.htm">Magyar Szó</a>.
Külföld

Ajánljuk még