logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Odaragasztotta magát a reneszánsz festményhez, vádat emeltek a klímaaktivista ellen

Vádat emeltek egy fiatal klímaaktivista ellen Berlinben, aki egy augusztusi akció során odaragasztotta magát Lucas Cranach német festőművész reneszánsz festményének keretéhez – közölte a berlini ügyészség pénteken.

A 20 éves nő a vádirat szerint pillanatragasztóval ragasztotta oda társát és saját magát az idősebb Lucas Cranach német festő által 1504-ben készített, a Pihenő szent család címet viselő festmény értékes, fakeretéhez.

A berlini Gemäldegalierie-ben elkövetett akcióval 2385 eurónyi (977 ezer forint) kárt okoztak. A fiatalkorúak berlini bírósága szándékos károkozás miatt emelt vádat.

Kapcsolódó tartalom

Az elmúlt hónapokban számos hasonló eseménnyel hívták fel magukra a figyelmet klímaaktivisták világszerte, de eddig nemigen volt példa rá, hogy az ügy bíróság elé kerüljön.

A klímaaktivisták csak a múlt hónapban olyan nagyvárásokban hajtottak végre akciókat neves remekművek ellen, mint Róma, Milánó, Madrid, Canberra vagy Bécs, de egy hamburgi komolyzenei koncertet és a berlini reptér működését is megzavarták.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még