logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Begurultak az új Tesla teherautók – Elon Musk a vezetőfülkéből kiszállva adta át a fejlesztést

| Szerző: hirado.hu
A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk csütörtökön egy bemutató keretében adta át a vállalat első elektromos meghajtású teherautóját a PepsiCo vállalatnak.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója egy bemutató keretein belül adta át PepsiCo vállalatnak első elektromos meghajtású Semi Truck teherautóját Nevadában.

Az üzletember a rendezvény során elmondta, hogy az akkumulátorral rendelkező, hosszú távolság megtételére képes jármű csökkenteni fogja az országúti károsanyag-kibocsátást, mindemelett teljesítményben és biztonságban is felülmúlja a meglévő dízel motoros modelleket – számolt be a Reuters hírügynökség.

Elon Musk továbbá arról is beszélt, hogy fejlesztésük egyben egy új technológiát is jelent, amely gyors feltöltést teszt lehetővé. A vállalat ezt a rendszert a hamarosan megjelenő Cybertruck terepjáróban is alkalmazni fogja.

Ha kamionos vagy, és a legdurvább teherautót akarod az utakon, akkor ez az ” – jelentette ki Musk a bemutatón,

továbbá megjegyezte, hogy öt évvel ezelőtt jelentették be a hírt, mely szerint a Tesla egy tisztán elektromos hajtású teherautó fejlesztésén dolgozik.

A Reuters azonban kiemelte, az iparági szakértők továbbra is szkeptikusak a fejlesztéssel szemben, ugyanis nem biztosak abban, hogy az akkumulátoros kamionok gazdaságosan bírják majd a több száz kilométer megtételével járó terhelést.

A Tesla Motors által közreadott képen az amerikai cég elektromos meghajtású kamionjának vezetőfülkéje látható. A jármű prototípusát 2017. november 16-án mutattak be a Los Angeles-i tervezőközpontban (Fotó: MTI//EPA/Tesla)

A további részletek egyelőre homályosak a Tesla új teherautóját illetően

Elon Musk a nevadai rendezvény során nem közölt részleteket arról, hogy az új jármű mennyibe fog kerülni, továbbá arról sem tett említést, hogy terveznek-e további változatokat gyártani.

Még 2017-ben a Tesla azt mondta, hogy a 300 mérföldes (kb. 483 km) hatótávolságú teherautója 150 ezer dollárba, azaz közel 59 millió forintba, míg az 500 mérföldes (kb. 805 km) változat pedig 180 ezer dollárba, azaz közel 71 millió forintba kerül majd.

Azonban a hírügynökség rámutatott, azóta a vállalat elektromos személygépjárműveinek ára is meredeken megemelkedett.

Robyn Denholm, a Tesla elnöke nemrég kijelentette: az autógyártó idén száz darab teherautó gyártását tervezi. Elon Musk továbbá közölte, vállalatának az a célja, hogy 2024-re 50 ezer darab ilyen jármű guruljon le a futószalagról.

A PepsiCo 2017-ben száz teherautót rendelt – tette hozzá a Reuters.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: A Tesla Motors által közreadott képen az amerikai cég elektromos meghajtású kamionja, amelynek prototípusát 2017. november 16-án mutattak be a Los Angeles-i tervezőközpontban. (Fotó: MTI//EPA/Tesla)

Ajánljuk még