Emmanuel Macron francia elnök elítélte az Egyesült Államok gazdaságpolitikáját az amerikai törvényhozókkal Washingtonban november 30-án tartott munkaebéden – számol be az AFP francia hírügynökség.
A helyi idő szerint szerda este Washingtonban, a Franciaország és az Egyesült Államok közötti barátság ünneplésének szánt állami látogatás első napján Macron sajnálatát fejezte ki Joe Biden „szuperagresszív” gazdasági intézkedései miatt, amelyeket az elnök az amerikai ipar fellendítése érdekében hozott.
A Joe Biden által augusztusban aláírt infláció elleni törvénycsomag (IRA) kapcsán Macron úgy fogalmazott: „ezek a hatalmas támogatások szuperagresszívak a mi vállalataink számára”.
E szavakkal ítélte el a francia elnök az amerikai parlamenti képviselőkkel folytatott találkozón az IRA-csomagot, majd az egyébként az éghajlatváltozásnak szentelt, az ebédet kísérő beszélgetésen hozzátette: „Képzeljék magukat az én helyzetembe! Lehet, hogy ezzel a saját problémájukat megoldják, de csak súlyosbítják az enyémet!”

A „fáraóprogram”
A francia köztársasági elnök figyelmeztetett: ez a „fáraószerű”, gigantikus program igen sok munkahelyet tehet tönkre Európában, ha nem kíséri egy, az eddiginél jobb transzatlanti egyeztetés.
„Senki sem keresett meg, amikor az IRA-ról volt szó” – panaszolta fel Macron, hozzáfűzve:
pedig elvárná, hogy jó barátként tiszteljék.
Franciaország aggodalommal szemléli – mint ahogy az AFP fogalmaz – „az amerikai demokrata elnök szemérmetlen gazdasági patriotizmusát”, melyet a „Made in USA” jelszóval lehetne jellemezni.
Joe Biden különösen az elektromos járművek ágazatát kívánja fellendíteni az iparban dolgozók foglalkoztatottságának növelése érdekében, s egyben azért is, hogy felvegye a versenyt Kínával.
Bár egy pillanatig sem hiszi, hogy az Egyesült Államok meggondolja magát a Fehér Ház által kulcsfontosságúnak tartott jogszabállyal kapcsolatban – fogalmazott Macron, mégis fontosnak látná az USA és Európa közötti jobb „szinkronizálást”.
Washingtonban viszont úgy vélik, hogy az inflációellenes törvénycsomag egy olyan „win-win” projekt lesz, amely az európai gazdaságot is ösztönözheti.
Kapcsolódó tartalom
Amerika mossa kezeit az európai válság miatt
Ha dől a vegyipar, dől a többi iparág is: minden negyedik vállalat elköltözhet Németországból
Macron nem először teszi szóvá a barátságtalanságot
Macron szeretné, ha az Egyesült Államok és Norvégia olcsóbban adná a gázt Európának, és úgy látja, hogy érdemes lenne a kontinens országainak Ázsia felé is nyitni az energiapiacon. Macron egy párizsi konferencián fejtette ki még októberben, hogy az Oroszországot szankcionáló államok „szabadságharcosok”, de megoszlanak fogyasztókra és termelőkre, ami a fosszilis energiahordozókat illeti.
„A mély barátság jegyében üzenjük az amerikaiaknak és a norvégoknak: nagyszerűek vagytok, elláttok minket energiahordozókkal, de az nem fog sokáig menni, hogy saját, belső piacotokhoz képest négyszeres áron kínáljátok ezt. A barátság nem ezt jelenti”
– szögezte le Macron.
Kapcsolódó tartalom
Bizamas négyesben
Az francia államfő amerikai útja során az Arlingtoni Nemzeti Temetőben tartott hagyományos szertartás után az Egyesült Államokban élő francia közösséghez is szólni fog.
A látogatás záró aktusa csütörtökön Emmanuel és Brigitte Macron közös vacsorája lesz Joe és Jill Bidennel, ezt az eseményt kevésbé protokollárisnak, „meghittnek” szánják a látogatás szervezői. Amerikai részről remélik, hogy a nagy pompájú fogadtatás lehetővé teszi, hogy végleg lezárják a tavalyi, súlyos diplomáciai válságot.

Ismert: 2021 szeptemberében az Egyesült Államok bejelentette az AUKUS nevű szövetség-kötést Ausztráliával és az Egyesült Királysággal, kiváltva ezzel Franciaország haragját, mivel Washington így felrúgta Párizs tengeralattjárók eladására kötött szerződését Ausztráliával.