logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Többen meghaltak egy pakisztáni szénbányában történt sújtólégrobbanásban

Kilencen életüket vesztették egy északnyugat-pakisztáni szénbányában történt sújtólégrobbanásban – közölte szerdán a helyi kormányzati biztos helyettese.

Adnán Farid szerint a baleset idején 13 munkás dolgozott a bányában. Négy túlélő vájárt súlyos sérülésekkel, de élve sikerült kimenteni, kilencnek viszont már csak a holttestét tudták felhozni.

Nazír Hán, Orakzai rendőrfőnöke a Reuters hírügynökségnek elmondta, a történtek kivizsgálásáért felelős szakemberek a helyszíni szemlét követően úgy vélekedtek, hogy szikra gyújthatta be a gázt a bányában, amely azután beomlott.

Az afgán határ mentén található, északnyugati fekvésű, szénkészletekkel rendelkező Orakzai körzet bányáiban nem számítanak ritkaságnak az ilyen és hasonló balesetek. A helyzetet rontja, hogy a bányászok és szakszervezeteik szerint sanyarúak a munkakörülmények és hiányosak a védőfelszerelések.

Ajánljuk még