logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Óriási az érdeklődés az amerikai szenátusi erőviszonyokról döntő megismételt választáson Georgiában

Georgia amerikai állam választói rekordszámban élnek az előzetes szavazás lehetőségével a hivatalosan december 6-ra kiírt megismételt szenátorválasztáson, ahol a republikánus Herschel Walker a kihívója a demokrata Raphael Warnock szenátornak. Ez az eredmény fogja véglegesíteni a szövetségi törvényhozás felsőházának erőviszonyait is a következő két évre.

Csak hétfőn több mint 250 ezer előzetes szavazat érkezett, kedden pedig – az állami adminisztráció adatai szerint – 300 ezer választó élt már jogával. Az előzetes szavazás múlt hétvégi megnyitása óta, a szerda reggeli adatok alapján, összesen 830 ezren voksoltak a két jelöltre.

A megismételt szavazás, az úgynevezett runoff hivatalos dátuma december 6-a, és Georgia állam szabályai szerint az előzetes szavazás lehetősége pénteken lezárul.

A november 8-i félidős választáson, illetve az azt megelőző szavazási időszakban mintegy 4 millióan szavaztak az államban.

A demokrata jelölt kampányához csütörtökön Barack Obama volt elnök is csatlakozik, míg felesége telefonos választási reklámokban buzdítja a szavazókat a demokrata jelölt támogatására. A Republikánus Párt több magas rangú politikusa szintén Georgia államban kampányol.

A republikánusok szavazóik mozgósítására törekednek, arra alapozva, hogy november 8-án kormányzójelöltjük, Brian Kemp meggyőző többséggel legyőzte demokrata ellenfelét. Megpróbálják mindazokat a republikánus érzelmű szavazókat szenátorjelöltjük, Herschel Walker mögé állítani, akik november 8-án nem rá szavaztak.

Georgia államban azért kell megismételni a választást, mert a múlt hónapban egyik jelölt sem nyerte el a szavazók több mint 50 százalékának bizalmát,

miután egy harmadik jelölt miatt megoszlottak a voksok. Akkor a demokrata jelölt 37 ezerrel kapott több szavazatot republikánus kihívójánál az összesen 4 millió leadott voksból.

Jelenleg a 100 tagú szenátusban a demokratáknak 50, míg a republikánusoknak 49 helyük van. Szavazategyenlőség esetén ugyan a demokrata párti alelnök döntő voksa eldönti a szenátusi szintű szavazásokat, viszont létszámegyenlőség esetén a bizottságokban meg kell osztani a vezető pozíciókat a republikánusok és a demokraták között, ami növeli a megismételt georgiai választás tétjét.

Ajánljuk még