logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Sok brit eddig nem tudta, mit jelent az infláció, most karácsony előtt a bőrükön érzik

A korábbiaknál jóval szerényebb karácsony elé néznek a britek, a lakosságnak ugyanis egyre kevésbé marad pénze a megélhetési költségek emelkedése miatt. A londoni statisztikai hivatal szerint az ukrajnai háború kezdete óta a felnőtt britek fele érzi úgy, hogy hónapról hónapra súlyosabb terhet jelent a számlák befizetése – számolt be az M1 Híradója.

A karácsony fényei az idén kevésbé csillognak Londonban. A brit főváros központjának díszkivilágítása most először nem működik folyamatosan. Mindössze napi nyolc órára kapcsolják be az energiatakarékos ledekre cserélt lámpadíszeket is. A kereskedők képviselői szerint a villanyszámla csökkentése fontos lépés, de a baj ennél sokkal nagyobb.

Amit már most is látunk, az az, hogy sok vállalkozás kisebb nyereséggel számolhat. Az utóbbi időben sok kisereskedő zárt be, ami további következményekkel jár a dolgozókra nézve – mondta Helen Dickinson, a brit kiskereskedelmi konzorcium szakmai vezetője.

Az ok egyszerű: a briteknek nincs pénze – mondja egy blackpooli ingyenkonyha vezetője. A tulajdonos szerint a statisztikák nem adják vissza érzékletesen, milyen sokan nélkülöznek ma az országban.

Jelentősen nőtt azoknak a vendégeinknek a száma, akik korábban soha nem jöttek volna ide. Amikor elindítottuk a konyhát, a hajléktalanoknak akartunk segíteni. Ma már mindenféle élethelyzetű embert kiszolgálunk” – mondta Mark Butcher cégvezető.

A brit statisztikai hivatal friss jelentése szerint a felnőtt lakosság fele nyilatkozott úgy, hogy súlyos terhet jelent számára a számlák fizetése.

Az elszabadult energiaköltségek és a rohamosan emelkedő élelmiszerárak miatt a valóságban még rosszabb a helyzet. A Bloomberg néhány hete arról írt, hogy a brit családok felének hetente alig három font, azaz átszámítva 1400 forint költőpénze marad csak a számlák befizetése és az alapvető élelmiszerek megvásárlása után.

Az áremelkedés nem csak a lakosságot sújtja. A brit termelők nemrég arra figyelmeztették a vásárlókat, hogy az ünnepek alatt hiánycikké válhat a tojás. A gazdák szerint a háború kezdete óta a takarmány ára a duplájára nőtt, az energiaköltségeik pedig megháromszorozódtak. Sokuknak így már egész egyszerűen nem éri meg az állatokkal foglalkozni.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még