Aktuális

Kigyulladt a konyha, meghalt egy idős ember Nyíregyházán

Idén már több mint negyvenezer illegális bevándorló próbált átkelni a La Manche-csatornán

| Szerző: hirado.hu
Évről évre egyre több migráns indul el a francia partvidékről gumicsónakokkal az Egyesült Királyság felé, sokan nem élik túl az utazást. A londoni és a párizsi kormány a múlt héten állapodott meg arról, hogy közös erővel lépnek fel a migrációval és az embercsempész-hálózatokkal szemben.

A francia partokról – az időjárás függvényében – naponta akár tucatnyi csónak is útnak indul Anglia felé. A mindössze 35 kilométer széles Doveri szoroson idén novemberig már több, mint negyvenezren kísérelték meg az átkelést, azaz negyedével többen, mint tavaly – számoltak be az M1 Híradó című műsorában. Mint elhangzott, a brit bevándorlási helyzetet súlyosbítja, hogy a Brexit óta az Egyesült Királyság már nem élhet a dublini egyzemény adta lehetőséggel, amely szerint visszaküldhetné a menedékkérőket abba az országba, ahol először léptek be az Európai Unió területére.

A La Manche csatornán erősödő illegális migráció komoly feszültséget okozott a párizsi és a londoni kormány között. A britek azzal vádolták a franciákat, hogy nem lépnek fel elég hatékonyan a calais-i régióban tevékenykedő embercsempészekkel szemben, és nem tartóztatják fel az Anglia felé induló bevándorlókat. A franciák szerint viszont a briteknek is a zsebükbe kell nyúlniuk a határvédelem finanszírozásához.

Kapcsolódó tartalom

Végül a múlt héten a két ország belügyminiszterei aláírták a megállapodást, amelynek értelmében London jövőre 63 millió fonttal, azaz több, mint 30 milliárd forintnak megfelelő összeggel segíti a védekezést. Az érintett francia partszakaszt drónokkal is megfigyelik, és a korábbinál jóval több rendőr járőrözik a térségben.

„Ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani, de végre sikerült mindkét részről konkrét lépéseket tennünk. Fontosnak tartom, hogy megfigyelőként a brit hatóságok is jelen lesznek a francia földön, és segtíenek felderíteni az átkelésre készülő illegális bevándorló csoportokat” – mondta Suella Braverman brit belügyminiszter.

A tárcavezető azt is kiemelte, hogy emellett a szervezett bűnözői csoportok felszámolásában is szorosabban együttműködnek a francia hatóságokkal.

A Híradóban felidézték, hogy a brit hatóságok adatai szerint a csatornán tavasz óta átkelő migránosok közel fele Albániából és Afganisztánból indult. A londoni belügyminiszter pár hete „inváziónak” nevezte a jelenséget, miközben a brit közvélemény egyre hangosabban bírálja a kormányt, amiért nem képes visszaszorítani az illegális bevándorlást.

A borítókép illusztráció: Lampedusa, 2019. augusztus 21. Illegális bevándorlók szállnak partra a dél-olaszországi Lampedusa kikötőjében. MTI/EPA-ANSA/Elio Desiderio

Ajánljuk még