Aktuális

Kigyulladt a konyha, meghalt egy idős ember Nyíregyházán

Új óvoda alapkövét tette le Tusnádfürdőn Potápi Árpád János

Magyar állami támogatással felépítendő új óvoda alapkövét tette le péntek délután Tusnádfürdőn Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Az esemény előtt az MTI kérdésére telefonon elmondta: korábban a magyar állam képviselői elmondták, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben nem indítanak új beruházásokat Erdélyben, ez azonban nem minősül új beruházásnak, hiszen az erre szánt forrásokat már korábban biztosították a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ). A pedagógusszövetség telket vásárolt, megterveztette az épületet, és beszerezte a felépítéséhez szükséges engedélyeket. Hozzátette: ilyenformán a magyar államnak nem kell már több forrást biztosítania a tusnádfürdői óvoda felépítéséhez.

Az államtitkár megjegyezte: ha már a fürdőváros évről évre vendégül látja a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort (Tusványos), és a magyar nemzetpolitika fontos helyszínévé vált, a magyar államnak más területen is támogatnia kell a település fejlődését.

Az elmúlt időszak eredményei azt bizonyítják, hogy ha összefogásra vagyunk képesek, akkor minden célt amit magunk elé kitűzünk, meg tudunk valósítani. Nem kell kishitűnek lenni és megijedni, ha valami nehézség jön, mert nehézségek mindig voltak” – nyilatkozta a politikus.

Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke az MTI-nek telefonon elmondta: azt remélik, hogy már a következő tanévet az új óvodában kezdhetik a tusnádfürdői gyermekek. Hozzátette: az alapkőletétel csak egy ünnepi pillanat, hiszen az építkezés már elkezdődött.

Mint tájékoztatott, az óvoda számára 2158 négyzetméteres telket vásároltak a fürdővárosban, amelyre 335 négyzetméteres hasznos területű korszerű óvoda épül, amely három hosszú programos óvodai csoport ellátására biztosít lehetőséget.

A beruházás értéke 350 millió forint. Arra a kérdésre válaszolva, hogy az infláció megugrása után be tudják-e fejezni az épületet a korábban elkülönített összegből, kijelentette: a mostani számítás szerint a bútorzatra és a külső területrendezésre nem lesz már elég a pénz, de az önkormányzat vállalta, hogy – ha nem sikerül kiegészítő forrást találni – betársul a projektbe.

Pénteken avatták fel a székelyföldi Kászonjakabfalva óvodájának és elemi iskolájának a közös felújított épületét is. Ebben is az RMPSZ volt a magyar állam partnere. A 92 millió forintot kitevő felújítási munkálatok költségeinek mintegy 84 százalékát a magyar állam, a fennmaradó részt az önkormányzat biztosította.

Potápi Árpád János az MTI-nek az avató után telefonon elmondta: a most felújított épület 110 éve a magyar állam támogatásával épült. Akkor a magyar kormány úgy gondolta, mindent meg kell tenni, hogy a környezetétől elzárt kászoni régió a fejlődés útjára lépjen.

Ma is mindent meg kell tennünk azért, hogy az itt élő emberek hasonló minőségű életet élhessenek, mint bárhol másutt a Kárpát-medencében” – nyilatkozott az MTI-nek Potápi Árpád János államtitkár.

Ajánljuk még