logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megállapodott a Foxconn a kínai üzemében tüntető dolgozókkal

Az új alkalmazottak felvételekor történt technikai hibának tulajdonította a tajvani Foxconn cég a kínai Csengcsouban lévő üzemében kitört zavargásokat, és közölte, hogy a vitatott kérdésben megállapodás jött létre az érintett dolgozókkal, akiktől egyúttal a közleményben bocsánatot is kért.

A világ legnagyobb iPhone-összeszerelő üzemében szerdán törtek ki zavargások. Médiabeszámolók szerint több száz alkalmazott biztonsági kamerákat tört össze, és összecsapásokra is sor került a biztonsági személyzettel. A közösségi médiában megjelent felvételek szerint az alkalmazottak közül többeket bántalmaztak és elvittek az őrök.

A tiltakozások a közösségi médiában megjelent beszámolók szerint azért törtek ki, mert az alkalmazottak arról értesültek, hogy a Foxconn elhalasztotta a megállapodás szerinti bónusz kifizetését. A dolgozók sérelmezték emellett az elhelyezés és az élelmezés szűkösségét, a szigorú járványvédelmi zárlatot, továbbá azt, hogy Covid-pozitív munkatársakkal kell megosztaniuk a hálóhelyiségeket.

Kapcsolódó tartalom

A Foxconn szerdai közleménye szerint az üzem területén járványvédelmi karantén van érvényben, azért a dolgozók a korlátozások miatt nem hagyhatják el az összeszerelő-üzem területét, a helyi hatóságok pedig nem engedélyezik a belépést a mintegy 200 ezer embert foglalkoztató ipari park területére.

Csütörtöki közleményében a Foxconn úgy fogalmazott, hogy szakértőink átvizsgálták a helyzetet, és egy technikai hibára bukkantak a felvételi eljárás során. A közleményben a vállalat bocsánatot kért a számítógépes adatbevitel során történt hibáért, és leszögezte, hogy a kifizetett bér meg fog egyezni a felvételi hirdetményben szereplő összeggel.

Médiaértesülések szerint a zavargások csütörtökön már elcsitultak, és a cég tárgyalásokat folytat kisebb ellenállási gócpontokkal az üzem területén. A Reuters hírügynökség egy helyi informátorától úgy tudja, hogy keretmegállapodás jött létre az alkalmazottakkal, és csütörtökön már folytatódott a munka az üzemben.

Ajánljuk még