Időjárás

A reggeli csúcsforgalom ideje alatt csaphat le az ónos eső, de jön a havazás és a jégpáncél is

Magáncélra vásárolt luxusingatlanok, hekkertámadások, eszközhiány – egyre botrányosabb az összeomló kriptotőzsde ügye

| Szerző: hirado.hu
A vezérigazgató „személyes hűbérbirtokaként” működött a nemrégiben összeomlott FTX kriptotőzsde a csődeljárásban vizsgálódó jogászok szerint. A vállalatot ráadásul hekkertámadások is érték és jelentős mértékű az eszközhiány. Az FTX produkálta az eddigi legnagyobb horderejű összeomlást a kriptovaluták piacán, miután a vállalattal szemben felmerült bizalomvesztést követően a befektetők három nap alatt hatmilliárd dollárnyi tőkét vontak ki a vállalatból. Becslések szerint egymillió hitelezőnek kell több milliárd dolláros veszteséggel szembenéznie, az FTX összeomlása ráadásul az egész kriptopiacot megrengeti.

 

Kedden tartották a csődeljárás első ülését a nemrég összeomlott FTX kriptovaluta-vállalat ügyében, ahol az egyik ügyvéd elmondta, hogy a céget a vezérigazgató, Bankman-Fried a „személyes hűbérbirtokaként” vezette. Mint kiderült, csak a felsővezetés házaira és nyaralóira 300 millió dollárt költöttek – írta a Reuters hírügynökség.

A cikk szerint az FTX, amelyet a csődbejelentés óta az új vezérigazgató, John Ray vezet, megvádolta Bankman-Friedet, hogy a bahamai szabályozó hatóságokkal együttműködve „aláássa” az Egyesült Államok csődeljárását és külföldre menekíti vagyonát.

A vállalat ügyvédje a csődeljárás során azt mondta, hogy az FTX-nek szándékában állt eladni üzleti egységeket, amelyek iránt érdeklődők is vannak, azonban kibertámadások során jelentős vagyont vesztettek.

A Reuters korábban arról számolt be, hogy Bankman-Fried cége, illetve a szülei és az FTX felsővezetői az elmúlt két évben legalább 19 ingatlant vásároltak közel 121 millió dollár értékben a Bahamákon a hivatalos ingatlannyilvántartások szerint.

Kapcsolódó tartalom

A becsültnél nagyobb készpénzállomány

Az FTX tanácsadó cége, az Alvarez & Marsal hétfőn későn nyújtotta be azt a külön indítványt, amely rámutatott, hogy az FTX vasárnapi 1,24 milliárd dolláros készpénzállománya „lényegesen nagyobb” volt, mint azt korábban gondolták. Ebből 400 millió dollár az Alameda Researchhez, a Bankman-Fried tulajdonában lévő kriptokereskedelemmel foglalkozó céghez tartozó számlákon van, 172 millió dollár pedig az FTX japán részlegénél.

A lap szerint Bankman-Fried titokban 10 milliárd dollárnyi ügyfélforrást használt fel kereskedelmi üzletágának támogatására, és ezekből a betétekből legalább 1 milliárd dollár eltűnt.

A kriptopiac is megroppant

Ahogy arra a Reuters rámutatott, az FTX csődje az egész kriptopiacot beárazta. Az FTX összeomlásának következtében a bitcoin értéke az elmúlt két év legalacsonyabb szintjére süllyedt és más, a virtuális valutálval kereskedő vállalatokat is meggyengített.

A legnagyobb amerikai kriptohitelező vállalat, a Genesis hétfőn már arról számolt be, hogy próbálja elkerülni a csődöt, miután az FTX összeomlása miatt arra kényszerült, hogy felfüggessze az ügyfelek pénzkivonásait.

„Célunk az, hogy a jelenlegi helyzetet konszenzusos megoldással, csődbejelentés nélkül megoldjuk” – mondta a Genesis szóvivője a Reutersnek e-mailben küldött nyilatkozatában, hozzátéve, hogy továbbra is tárgyal a hitelezőkkel. A Bloomberg News forrásokra hivatkozó jelentése szerint a Genesis nehezen tud új készpénzt szerezni hitelező egysége számára. A The Wall Street Journal (WSJ) forrásokra hivatkozva pedig arról számolt be, hogy a Genesis felkereste a Binance-t befektetés céljából, de a kriptotőzsde az összeférhetetlenségtől tartva ellene döntött. A WSJ szerint a Genesis az Apollo Global Management (APO.N) magántőke-társaságot is megkereste tőketámogatásért.

A Gemini kriptotőzsde, amely a Genesis-szel együttműködve kriptokölcsönzési terméket üzemeltet, hétfőn Twitter-üzenetben közölte, hogy továbbra is együttműködik a vállalattal annak érdekében, hogy felhasználói pénzeszközöket válthassanak be. Egyébiránt a Gemini múlt heti blogjában azt állította, hogy a Genesis döntése a pénzkivonások felfüggesztéséről semmilyen hatással nem volt más termékeire és szolgáltatásaira.

Máshova mentek a befektetők

Az FTX felbomlása óta egyes kriptokereskedők a „DEXs” néven ismert decentralizált tőzsdékre lépte, ahol a befektetők „peer-to-peer” kereskedelmet folytatnak a blokkláncon.

A DeFi Llama piackövető adatai szerint az összesített napi kereskedési volumen a DEXs-en május óta a legmagasabb szintre ugrott november 10-én, az FTX robbanása után, a DeFi Llama piackövető adatai szerint, de azóta mérséklődött a nyereség.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még