Időjárás

A reggeli csúcsforgalom ideje alatt csaphat le az ónos eső, de jön a havazás és a jégpáncél is

Brit szakértők: Magas hatékonyságú a majomhimlő elleni oltás

Magas, csaknem 80 százalékos hatékonyságú a majomhimlő elleni védőoltás – közölte kedden a brit kormány egészségbiztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA).

A szervezet kedd este ismertetett beszámolója szerint a július 4. és november 3. közötti vizsgálati időszakban 363 majomhimlő-fertőződést jegyeztek fel Angliában. Az érintettek közül nyolcan a fertőződés észlelése előtt legalább 14 nappal, 32-en a vírus izolálása előtt 0-13 nappal oltásban részesültek, a többi 323 fertőzött nem kapott majomhimlő elleni vakcinát.

Ennek alapján elvégezhető az a becslés, hogy az oltóanyag egyetlen dózisa a beadás után legalább 14 nappal 78 százalékos hatékonyságú védelmet nyújt a vírus ellen – áll a UKHSA ismertetésében.

A hivatal közölte, hogy folytatja a védettség időtartamának vizsgálatát egy, illetve később két oltási dózis alkalmazása után.

Jamie Lopez-Bernal, a UKHSA járványtani konzulense az eredmények ismertetéséhez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: jóllehet a majomhimlős esetek száma továbbra is alacsony, oda kell figyelni a kockázatokra.

Hozzátette: most már tudható, hogy egyetlen adagnyi oltóanyag is erőteljes védelmet nyújt, és két dózistól valószínűleg még hatékonyabb és hosszabb ideig tartó védelem várható.

Steve Russell, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) oltásügyi és járványszűrési igazgatója közölte: Angliában eddig 55 ezer majomhimlő-oltást adtak be. Russell is hangsúlyozta, hogy a fertőződési kockázat alacsony ugyan, de az egészségügyi hatóságok minden jogosultat arra biztatnak, hogy minél előbb jelentkezzenek az oltás beadására.

Ajánljuk még