A számos nemzetközi politikai és gazdasági kihívás ellenére Kína és az EU gazdasági és kereskedelmi együttműködése mind struktúrájában, mind volumenében javul – számolt be az Új Kína (Xinhua) hírügynökség.
Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a G20-ak csúcstalálkozóján találkozott Emmanuel Macron francia államfővel, Mark Rutte holland miniszterelnökkel és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnökkel is.
A kínai elnök elmondta, Kínának és az EU-nak is ragaszkodnia kell a függetlenség, valamint a nyitottság és az együttműködés szelleméhez.
2021-ben a Kína és Európa közötti tehervonat-forgalom rekordszámú, 15 ezer utat jegyzett, és 1,46 millió darab szabványkonténernek megfelelő mennyiségű árut szállított, ami a China State Railway Group Co., Ltd. szerint 29 százalékos növekedést jelent.
A vasúti összeköttetés kulcsfontosságú Ázsia és Európa között. A vonatok ma már 82 útvonalon 24 európai ország 200 városába jutnak el, így az egész kontinenst lefedő hálózatot alkotnak
– közölte a vállalat. Hozzátették, hogy a vonatok 53 árukategóriában több mint ötvenezerféle terméket szállítottak.
Kapcsolódó tartalom
Ami még fontosabb, hogy idén július végéig a kínai fejlesztési és reformbizottság augusztusban közzétett adatai szerint a mindkét irányba közlekedő, megrakott konténerek aránya 98 százalék körül volt, ami azt jelenti, hogy nemcsak Kínából áramlik hatalmas mennyiségű áru Európába, hanem az európai termékek is eljutnak Kínába.
A tehervonat-szolgáltatás emellett számos új logisztikai központ, ipari és kereskedelmi park építéséhez is hozzájárult az útvonalak mentén, így több tízezer munkahelyet teremtett helyben. Ebben Magyarországnak is jelentős szerep jut, ugyanis az EU egyik kapuja a Záhony melletti Fényeslitke, ahol októberben nyílt meg az East-West Gate (Kelet-nyugat Kapu) elnevezésű logisztikai központ, amely az egyik legmodernebb Európában.
Csomós Norbert, a MÁV-REC Vasútépítési Együttműködési Kft. ügyvezető igazgatója az Új Kína hírügynökségnek elmondta, hogy a Kína és Európa közötti tehervonat-szolgáltatás fellendítette a helyi gazdaságot, és több kínai vállalat tervez beruházást Záhonyban.
„Különösen most, amikor egyes tengeri útvonalak igen zsúfoltak, a Kína–Európa tehervonat-szolgáltatás még mindig hatékonyan működik” – mondta Axel Mattern, a hamburgi kikötő marketingigazgatója, hozzátéve, hogy örömmel várja, hogy még több vonatot fogadjanak Kínából.
Kapcsolódó tartalom
A tavalyi évben az Európai Unió és Kína között a kereskedelmi forgalom először haladta meg a 800 milliárd dollárt. Az idei év első nyolc hónapjában a Kína és az EU közötti kereskedelem 575 milliárd dollár volt, ami 8,8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.
A kereskedelem mellett Európa több jelentős kínai beruházást is vonzott. Ezek közül kiemelendő a kínai akkumulátorgyártó Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) bejelentése, miszerint második európai gyárát Magyarországon, Debrecenben építi meg.
Emellett olyan kínai autógyártók, mint a BYD, a Nio és az XPeng az elektromos járművek piaci lehetőségeit vizsgálják Észak-Európában.
Mindkét terület különösen fontos annak tekintetében, hogy a PwC egy nemrég közölt tanulmánya szerint 2025-re az unió autóexportőrből importőrré válik. A PwC szerint 2025-re 800 000 autót exportál majd Kína az EU-ba. Ebből 330 000 lesz EU-s autógyár kínai gyárából származó termék, a többi kínai gyártó autója lesz.
A beruházások együttesen meghaladták a 270 milliárd dollárt, az EU befektetései Kínában összesen 7,45 milliárd dollárt tettek ki, ami 121,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest
– közölte egy hónappal ezelőtt a kínai külügyminisztérium.
Kína az első számú ázsiai befektető Franciaországban
Erre hívta fel a figyelmet Pascal Gondrand, a francia kereskedelmi kamara Japánért és Északkelet-Ázsiáért felelős igazgatója. A kínai befektetők olyan ágazatokban indítottak jelentős projekteket, mint az energia, az elektromos járművek, az egészségügy, a digitális és az infrastruktúra – mondta Gondrand egy szeptember végi franciaországi fórumon.
A közös finanszírozás és befektetések kulcsszerepet játszanak majd a harmadik országok gazdasági és társadalmi fejlődésének elősegítésében – mondta Jean-Pierre Raffarin volt francia miniszterelnök. A szeptemberi párizsi gazdasági fórumon Raffarin arra is sürgette Franciaországot, Európát és Kínát, hogy találják meg a módját, hogyan tereljék kapcsolataikat a multilateralizmus és az együttműködés felé.
„Egy többpólusú világról van elképzelésünk. Kiegyensúlyozott globális kormányzást akarunk, amelyhez újra fel kell találnunk a multilateralizmust. Beszéljük meg. Folytassunk párbeszédet. Minél több az együttműködés, annál jobban tudjuk kezelni a feszültségeket” – tette hozzá.
A kiemelt kép illusztráció (Fotó: EPA/Mark R. Cristino)