Aktuális

Több mint egy tonna kannabiszt találtak egy kamionban

Trump elnökként felvenné a harcot az inflációval és a növekvő energiaárakkal

Harmadszor is elindul 2024-ben az Egyesült Államok elnöki tisztségéért Donald Trump. A republikánus politikus ezt kedden este jelentette be Floridában. Azt ígérte: elnökként felveszi a harcot az inflációval és megpróbálja csökkenteni az energiaárakat – hangzott el az M1 Híradójában.

 

Felesége, Melania Trump kíséretében érkezett Donald Trump a Florida államban található Mar-a-Lago rezidenciájának egyik feldíszített termébe kedden. A volt amerikai elnököt támogatók százai várták, beszédét élőben közvetítették az amerikai hírcsatornák.

„Amerika fellendülése most kezdődik” – fogalmazott a republikánus politikus. Donald Trump azt mondta: amikor két évvel ezelőtt elhagyta hivatalát, az amerikai nemzet minden riválisa fölé tornyosult, és az Egyesült Államok készen állt az aranykorára.

„Kína, Oroszország, Irán és Észak-Korea tiszteletben tartotta az Egyesült Államokat, most azonban egy hanyatló nemzet vagyunk” – fogalmazott Donald Trump, aki szerint amerikaiak milliói számára a fájdalom, a nehézségek, a szorongás és a kétségbeesés időszaka volt az elmúlt két év Joe Biden vezetése alatt.

Donald Trump az egyre fokozódó migrációs nyomásra utalva kiemelte, hogy a demokrata vezetés alatt emberek milliói ellenőrizetlen körülmények között érkeztek az Egyesült Államokba.

„Átvettük a kongresszus irányítását. Nancy Pelosi ki van rúgva” – fogalmazott a volt elnök, utalva a volt elnök a félidős választásokra és arra, hogy a demokraták elvesztették korábbi többségüket az amerikai alsóházban.

Donald Trump szerint a képviselőházi győzelem csak az első lépés az amerikai álom megmentéséért folyó harcban.

Annak érdekében, hogy Amerikát ismét naggyá és dicsőségessé tegyük, bejelentem, hogy pályázom az Egyesült Államok elnöki posztjára” – jelentette be a republikánus politikus.

A volt elnök több mint egyórás beszédét a szokásos szófordulatával fejezte be: „újra dicsőségessé és újra naggyá tesszük Amerikát”.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még