logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tajpej: Kínai katonai repülőgépek közelítették meg a szigetet

Harminchat, a kínai hadsereg kötelékébe tartozó katonai repülőgép közelítette meg Tajvant a sziget védelmi minisztériumának vasárnapi bejelentése szerint.

A szombaton észlelt repülőgépek közül 10 – hat Senyang J-11 és négy J-16 típusú – szombaton átlépte a Tajvani-szorosban található, a két terület közötti nem hivatalos vízi „középvonalat” is, több gépet pedig Tajvantól délnyugatra jelentettek – áll a tárca közlésében, melyben hozzáteszik, hogy három kínai drónról is kaptak jelentést.

Kína saját területe részeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy a szigetnek 1949 óta, a kínai kommunisták polgárháborús győzelme óta önálló kormánya van. A kínai hadsereg augusztus óta egy sor hadgyakorlatot hajtott végre a sziget közvetlen közelében.

A Kínai Kommunista Párt október 16-án kezdődött egyhetes kongresszusán a pártfőtitkárrá újraválasztott Hszi Csin-ping kínai elnök leszögezte: Kína békés újraegyesítésre törekszik Tajvannal, de nem adja fel a katonai lehetőséget a probléma megoldására. Leszögezte, hogy a tajvani kérdés megoldása a kínai népen múlik, és hogy „a nemzeti újraegyesítés mindenképpen megtörténik”.

A kiemelt képünk illusztráció.

Ajánljuk még