Fontos

Zelenszkij szerint Putyin a NATO megtámadását tervezi

Németországban a nők több mint ötven százaléka fél egyedül utazni éjszaka

| Szerző: hirado.hu
Jelentős, 45 ezer fő bevonásával készült felmérést tettek közzé a német nők biztonságérzetéről. Növekszik a félelem, a nők több mint ötven százaléka egyedül már nem vesz igénybe tömegközlekedési eszközt éjszaka. Ráadásul a helyzet az önvédelmi eszközök és fegyverek növekedését is magával hozta.

 

A 45 ezer fő részvételével végzett tanulmány rámutatott, hogy a megkérdezett nők több mint ötven százaléka egyedül nem vesz igénybe tömegközlekedési eszközöket éjszaka, ugyanis akkor védtelennek érezné magát, vagy pedig egyenesen úgy gondolná, veszélyben van – ismertette a közvélemény-kutatás eredményeit a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) elnöke, Holger Münch és a szövetségi belügyminiszter Nancy Faeser.

A belügyminiszter ezt elfogadhatatlannak tartja és kiemelte, „valamit tennünk kell a növekvő félelem ellen. Több rendőri jelenlétre van szükség a tömegközlekedési eszközökön is, és növelni kell a biztonsági kamerák számát is”.

Kés és gázspray a zsebekben

Szürkület után leginkább a nők azok, akik a tömegközlekedést kerülik, de 58 százalékuk bizonyos utcákat, parkokat is mellőz a tömegközlekedési csomópontok környékén. Férfiak esetében ez az arány csupán fele akkora – mutatott rá a Tagesschau.

A tanulmány szerint azonban vannak olyanok is, akik önvédelmi célokra egyéb eszközöket tartanak maguknál, így a lakosság 1,5 százaléka hord kést a zsebében, míg 4 százalék azoknak az aránya, akiknél gázspray lapul.

Az abszolút számokat tekintve a kutatás készítői egy növekvő felfegyverkezésre hívták a figyelmet.

A felmérés eredményei ellenére a belügyminiszter azonban úgy gondolja, hogy Németország az egyik legbiztonságosabb ország a világon.

A tanulmány alapján az is elmondható, hogy az emberek többsége továbbra is bízik a rendőrség munkájában és döntéseiben, ezzel szemben a migrációs háttérrel rendelkező polgárok ezt másként látják. Az utóbbi csoport közel ötven százaléka véli úgy ugyanis, hogy a rendőrökből hiányzik az empátia, míg a migrációs háttérrel nem rendelkezők mindössze egyötöde van ezen a véleményen – számolt be egy új tanulmány eredményeiről a Tagesschau híroldala.

„Többet kell tennünk a rendőri állomány körében, hogy nyitottabbak és érzékenyebbek legyenek a migrációs háttérrel rendelkezőkkel szemben” – fogalmazott Nancy Faeser.

Kapcsolódó tartalom

Növekvő kiberbűnözés

Németországban egyre többen szembesülnek azzal, hogy a bűncselekmények egy része már a virtuális térben történik.

66 százalékkal növekedett az úgynevezett kiberbűnözés, miközben a lopások száma 37 százalékkal csökkent

– hangsúlyozta a híroldal.

A bűnügyi hivatal elnöke, Holger Münch szerint az emberekben nő a félelem attól, hogy az interneten egy bűncselekmény áldozatává válhatnak.

„Ez az aggodalom jóval erősebb, mint az, hogy egyéb bűncselekményt követnek el ellenük. Leginkább az online becsületsértéstől vagy csalóktól tartanak az internetes vásárlások során, azonban veszélyesnek érzik a személyes adatukkal való visszaélést is. Ami a hatóságokat aggasztja, az pedig az, hogy csupán 18 százalékát jelentik az ilyen típusú elkövetéseknek. Az analóg világban elkövetett bűneseteket sokkal nagyobb számban jelentik be az áldozatok” – mondta Holger Münch.

A szexuális erőszak terén is hasonló tendencia mutatkozik, ugyanis a kutatás feltárta, ezen bűncselekmények mindössze egy százalékát jelentik a rendőrségnek,

miközben például az autólopások 92 százalékáról történik feljelentés.

A belügyminiszter szerint emiatt több szakemberre lenne szükség, akikhez bizalommal fordulhatnak az áldozatok, ugyanis a feljelentések alacsony száma arról árulkodik, hogy a bűncselekmények elkövetői az áldozat közvetlen környezetéből kerülnek ki.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: EPA/Filip Singer)

Ajánljuk még