Baleset

Árokba csúszott egy ukrán busz Kisvárdánál, több gyermek megsérült

Chris Rock először beszél Will Smith pofonjáról

Chris Rock lesz az első komikus, aki élőben lép fel a Netflixen – közölte a streamingszolgáltató.

A Netflix csütörtökön arról is beszámolt, hogy hamarosan már több élő közvetítés látható majd a platformján. Ezek között az amerikai komikus fellépése lesz az első 2023 elején, amelyet a tervek szerint egyéb stand-up műsorok és nem forgatókönyv alapján készülő műsorok is követnek.

Chris Rocknak már 2018-ban is láthatta egy nem élő műsorát a közönség a Netfixen, idén pedig a streamingszolgáltató Netflix is a Joke című programjában is szerepelt.

A komikus-színész elmondta, hogy az élő adásban majd a 2022-es Oscar-gáláról is beszél, amelynek ő volt a házigazdája. Az élőben közvetített díjátadón Will Smith felment a színpadra, és pofonvágta, mert sértőnek érezte azt a poént, amelyet feleségével, Jada Pinket Smith-szel kapcsolatban mondott.

Ajánljuk még