Fontos

Zelenszkij szerint Putyin a NATO megtámadását tervezi

London visszautasította a migrációs politikáját érő kritikákat egy ENSZ-testületben

London visszautasítja a migrációs politikáját érő kritikákat – jelentette ki Mike Freer, a brit igazságügyi minisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Genfben egy ENSZ-testület előtt, amely az emberi jogok egyesült királyságbeli érvényesülését vizsgálta az illegális bevándorlók esetében.

Az ENSZ-testület a világszervezet négyévenként esedékes és minden tagállamot érintő, Időszaki Általános Vizsgálata (EPU) keretében tekintette át a brit gyakorlatot. Az ülésen több ország aggasztónak tartotta, hogy London kilátásba helyezte a menedékkérők Ruandába toloncolását.

Mike Freer a kritikákra reagálva azt mondta, „az Egyesült Királyságban nagy múltra tekint vissza az elnyomás elől menekülő emberek segítése, de az erre vonatkozó szabályozást óriási nyomás alá helyezték az utóbbi évtizedben bekövetkezett és a mai napig is nagy kihívást jelentő változások.

A helyettes államtitkár hozzátette: az új szabályozásban a közelmúltban végrehajtott történelmi léptékű változtatások célja épp az volt, hogy a rendszer igazságosabbá és hatékonyabbá tétele révén csak azok kapjanak védelmet az Egyesült Királyságtól, akik valóban oltalomra szorulnak. Gondot fordítunk arra, hogy csak olyan országokkal működjünk együtt, amelyek biztonságosak, a nemzetközi jognak megfelelően és az emberi jogokat tiszteletben tartva bánnak a bevándorlókkal. Ruanda ebből a szempontból egy alapvetően biztonságos ország.

Nagy-Britanniában az év kezdete óta több mint 38 ezer migráns kelt át lélekvesztő csónakokon a La Manche csatornán, ami máris több, mint az egész 2021-es évben regisztrált érkezésszám.

A tanácskozást megelőző héten Suella Braverman brit belügyminiszter inváziónak minősítette a Nagy-Britanniát érő migránshullámot.

Az utóbbi években az egymást követő brit konzervatív kormányok mindegyike foglalkozott a kérdéssel, és számos javaslat látott napvilágot arról, hogyan kezelhetnék az egyre tömegesebb bevándorlást: felmerült a csónakok mesterséges hullámokkal való kiszorítása a brit felségvizekről; a migránsok összegyűjtése és fogva tartása a part közelében állomásozó komphajókon; vagy egyes szigetekre való kitoloncolásuk.

Az utolsó, jelenleg is érvényben lévő javaslat a Boris Johnson vezette kormány idején született, és azt irányozza elő, hogy az illegális bevándorlókat Ruandába toloncolnák ki.

A javaslat megvalósítása jelenleg holtponton van, mert számos ENSZ-tagállam, köztük az Egyesült Államok és Új-Zéland bírálja.

Ajánljuk még